A szabály azt mondja, minisztert miniszter helyettesíthet, pótolhat. És ez be is következett: az orvosdoktor Kóka János miniszteri minőségében folytatja a tárcavezetést az egészségügyben. Ha nem szocialista színekben lenne külügyminiszter Göncz Kinga, akkor még ő is elfoglalhatná Molnár Lajos elhagyott székét - mi több, a pszichiáterre talán nagyobb szükség is lenne. Hogy meddig marad ez az ex-lex állapot, azt nem tudni, de azt igen, hogy a közkívánatnak megfelelően visszakapcsolhat a kormányzat, de - tesszük hozzá csak az autós hasonlat szerint, például négyesből hármasba.
Ha a minisztertávozás, alkalmi pótlás, új kinevezés ürügyén tényleg lassít, megáll, meghátrál a kabinet, akkor saját magából csinál bohócot, a reformok nélküli országból pedig áldozatot. Saját maga áldozatát. Ezt elhinni, ezt tudatosítani eddig normál kommunikációval nem sikerült, ezért ott, ahol már folyik, folydogál némi átalakítás, tényleg helye lenne egy rendes pszichiáternek, aki akár még a hipnotizálástól sem riad vissza, ha azt látja, hogy a reformok ellenében öngyilkosságra készül valamely szektor és annak párfogó tábora, egészségügy esetében jóformán az egész ország.
Még szinte ki sem lépett a miniszterelnöki irodából a felmondó levelet saját maga kézbesítő Molnár Lajos, már azt olvashattuk: "míg az SZDSZ egyértelmű és eldöntött tényként beszél a több-biztosítós egészségügyi rendszerről, addig a szocialisták társadalmi vitára bocsátanák a kérdést. Úgy tűnik, koalíciós szakítópróba lesz a Molnár Lajos által megkezdett reform megvalósítása." Gondoljuk csak meg, társadalmi vitát óhajt a politikai párt, most éppen a hatalmon lévő. Ezt a kategóriát akkor szokták használni Magyarországon, amikor valakire, vagy valamire - lehetőleg azonosíthatatlan, nevesíthetetlen szereplőre - hivatkozva meg lehet fúrni, állítani valamit, jelesül az egészségügyi reform lényegét, a több-biztosítós rendszert. A magyar társadalmi vita azt jelenti, hogy nem.
Azt semmi szín alatt nem jelenti, hogy az adott dolgot hogyan jobban, gyorsabban, racionálisabban, gazdaságosabban valóra váltani. A társadalmi vita mostani szorgalmazói pedig jól tudják, az ellenzék minden erejével a több-biztosítós (sőt, a biztosítós) modell ellen hangolja a lakosságot - az orvosok segítségével a rendelőkben, kórházakban, mentőautókban -, nekik tehet nagyon dolgozniuk sem kell, hogy nemet mondjanak.
Mire is? #page#
Hát ez az, kórusban kiabáljuk, hogy ne, több-biztosítósat nem akarunk, de hogy azt eszik-e, vagy isszák, alig-alig tudjuk, Molnár doktor úr pedig úgy ugrik ki a reformkormányzásból, hogy elfelejti az igét hirdetni. Így aztán hisszük, amit jobbról - és biz' balról - agyunkba égetnek: kiszórják a kispénzű népeket a rendszerből, a szegényeknek semmilyen orvosi ellátási jogai nem lesznek, lám, fél Amerika is fényképen lát csak orvost, de nem a betegágy mellett. Azt pedig Molnár doktor talán csak suttogta, hogy mi nem az amerikai, hanem a holland, a német modellt akarjuk adaptálni, s legfőképpen olyan szabályozást tartunk szükségesnek és reálisan megvalósíthatónak, amilyenben nem a betegnek kell versenyeznie a biztosítóért. Hanem fordítva, a biztosítónak lesz érdeke az "ügyfelek" megszerzése, s a több-biztosító finanszírozta rendszernek is lényeges eleme a megelőzés, a színvonalas alapellátás, a járóbeteg-ellátás, a rehabilitáció.
A versengő egészségügyi szolgáltatás azzal is együtt jár, hogy a rossz minőségű intézményeket bezárják, dolgozóit pedig elbocsátják. A reform - és a több-biztosítós, versengésre épülő szisztéma - a jó orvost tartja meg, s aki még nem az, annak is elemi érdeke lesz, hogy mégis jó orvossá váljon. Erre mondanának nemet a most, a reformok elindítása után társadalmi vitát sürgetők? Erre, mert még mindig kényelmesebb, hálásabb felkarolni a változatlanságot - annak összes többletköltségével, kódolt finanszírozhatatlanná válásával és hatékonytalanságával együtt -, mint felvállalni az ütközést ellenzéki politikussal, felhergelt páciensekkel, s a kivételezni baksisért mindig kész felhergelővel.
Lehet, hogy tévedünk, amikor az ideiglenes egészségügyi miniszteri székbe nem egyszerűen orvost, hanem pszichiátert indítványoztunk? A hipnózis sok mindenen segíthet, de a tartásért talán másik orvosi szakmának, a gerincekhez értőknek juthatna nagyobb szerep: egy-két csigolyát kellene a helyére illesztenie az alkalmi miniszternek.
Még az előtt, hogy a társadalmi vita teljesen kiütné a reformot.
