Az talán senkinek sem újdonság, hogy ingatlanszerzés esetén, főszabályként, az ingatlan forgalmi érétkének a 4 százalékát meg kell fizetni vagyonszerzési illetékként. Aki vett már ingatlant, annak pedig valószínűleg a „B400 adatlap” sem idegen: ez az a nyomtatvány, amelyen a vevő megjelöli az adóhatóság felé, hogy szerinte mennyi is az ingatlan forgalmi értéke. A forgalmi értéket végső soron a NAV állapítja meg – a vagyonszerző a B400-as nyomtatványon csak nyilatkozik arról, hogy szerinte mi lenne a helyes összeg. Ezt pedig az adóhatóság vagy elfogadja vagy, ha indokoltnak látja, eltérhet attól.
Bruttó vagy nettó?
De milyen értéket is jelöljünk meg a B400-as nyomtatványon? Természetesen ésszerű lehet a vételárból kiindulni, hiszen ezen az áron cserélt gazdát az ingatlan, tehát ez a piaci ára. Nem ennyire egyértelmű már azonban, hogy ha a vételár áfát is tartalmaz, akkor az áfamentes, nettó vagy az áfával növelt, bruttó értéket kell-e megadni piaci értékként. Márpedig ez nagyon nem mindegy. Ennek már akár egy 5 százalék áfával vásárolt lakásnál is jelentősége van, de ha az áfa mértéke 27 százalék, úgy ez akár komoly illetékkülönbséget is indukálhat.
Az ügyben 2012-ben már a Kúria is megnyilvánult, de ítéletében egy sokféleképpen értelmezhető fogódzót adott. A Kúria kimondta ugyanis, hogy „a forgalmi érték fogalma és meghatározása független kell, hogy legyen mind a vételár áfatartalmától, mind pedig az adó viselésének rendjétől”. Hogy ez a gyakorlatban pontosan mit jelent, az elég homályos, de a döntés inkább a nettó ár illetékalapként való szerepeltetésére ad támpontot, ami pedig értelemszerűen az adózónak kedvező.
