A mezőgazdaság feladata, hogy ellássa az országot egészséges, jó minőségű élelmiszerekkel. A termelés azonban nem öncél, a környezet, vizeink és termőföldünk állapotának megőrzése, a közösségek és benne az emberek életminőségének javítása is ugyanolyan fontos feladat. (Szeptemberben szakemberek "Pannonhalmi Nyilatkozat" néven foglalták össze a mezőgazdaság 8 kitörési pontját.) Az új filozófiát szolgálják az elmúlt másfél év szabályozásai és az új támogatási politika, amely az iparszerű, nagyüzemi tömegtermékeket előállító vállalkozások mellett most a kis- és családi gazdaságokat is igyekszik forrással ellátni. Ebből a körből várja az agrártárca az egészséges élelmiszereket és a kitűzött foglalkoztatási célok megvalósulását, hiszen egy kisgazdaság foglalkoztatási potenciálja a négyszerese a nagyüzemekének - szögezi le V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
■ Hogyan változtak mindennek érdekében a jogszabályok?
- Elkezdtük felszámolni a helyi termékek előállítása, feldolgozása és értékesítése útjában álló akadályokat. A kistermelői rendelet lényege, hogy a gazdák negyven kilométeres körzetben szabadon értékesíthetik az állati alaptermékeket és a feldolgozott élelmiszert, továbbá a helyi élelmiszereket közbeszerzési eljárás nélkül beszállíthatják a közétkeztetést végző intézményekbe. Az intézkedéssel egy lépést tettünk az egészséges táplálkozás felé, és a környezetvédelemért is, hiszen sok száz kilométer helyett a szomszédból érkeznek az alapvető élelmiszerek a helyi iskolákba, óvodákba. Kiszélesítettük a vendégasztal lehetőségét is. A jövőben, aki azért választja a falusi turizmust, hogy hagyományosan elkészített helyi ételeket fogyasszon, lesz rá módja. A gazdák tarthatnak disznótort, vagy főzhetnek a saját szilvájukból pálinkát anélkül, hogy emellé több hónapos engedélyeztetési eljárás és jelentős befizetési kötelezettség társulna. Ez nem jelenti azt, hogy az egészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásokon lazítanánk, csak a józan ész diktálta módon lehetővé tesszük a helyi ellátás kiépülését. A következő lépés az alkalmi jellegű gazdapiacok szervezése előtt álló jogszabályi akadályok lebontása. Az önálló képviselői indítványt a parlament már elfogadta. Az elmúlt hónapok élelmiszerbotrányai rávilágítottak arra, hogy a legbiztosabb kontroll az, ha helyben termelt élelmiszert fogyasztunk. Egyre többen bíznak a helyi árukban.
■ Hiába a bizalom, ha az adott termék jelentősen drágább, mint a nagyüzemi körülmények között előállított áru. Versenyképes tud lenni a gazdapiacon kapható termék a nagy áruházak polcain lévő élelmiszerrel?
- Úgy látjuk, hogy alapvetően igen. Elsődlegesen nem az ár a probléma, hanem az, hogy a gazdák képtelenek akkora mennyiségben termelni, amely a hatékony piacra lépéshez szükséges. A termelőknek a szervezetlenség a legnagyobb hátrányuk.
■ Az értékesítési szövetkezetek kialakulását nem gátolták eddig sem, az alulról szerveződés mégsem indult be Magyarországon. A nyugat-európai szellemiségtől eltérően, nálunk csak versenytársat látnak egymásban az ágazat szereplői. Számít változásra ezen a téren?
- A kisebb termelők szerveződésének elősegítésével is szeretnénk helyzetbe hozni a gazdákat. Tény, hogy ezt célzó pályázatok eddig is voltak, de a szemléletváltás elmaradt. A jogszabályi könnyítések azonban, úgy tűnik, hatottak: Pécs környékén már összefogtak a helyi termelők, hogy a teljes közétkeztetést lefedjék. Az Alföldön azért szövetkeztek az önkormányzatok, hogy a tanyasi termékek eljussanak a fogyasztókhoz. Jó jel az is, hogy a Nemzeti Vidékstratégia részeként több mint 800 milliárd forintos kerettel meghirdetett Tanyafejlesztési Programra érkezett pályázatok több mint a felében a termék piacra jutásához kértek támogatást.
■ Magyarországon már a tanyasi ember is az áruházban vásárol. Milyen állapotban van a magyar vidék?
- Európa-szerte egyre kevesebb ember termeli meg az ország élelmiszer-szükségletét, a termelés koncentrálódik. Nyugat-Európa immunrendszere azonban nem romlott el e tekintetben, mert a vidékfejlesztési programokkal a termelés diverzifikálása révén - az agráriumhoz kötődő és oda kapcsolható tevékenységekkel - mégis fenn tudják tartani a sajátos vidéki környezetet. Magyarországon ez a fejlődés nem ment végbe, így most kell újjászervezni az agráriumot. Gátolni fogjuk a mezőgazdaságban a termelés koncentrálódását. Bizonyos birtokméret felett Nyugat-Európában nem támogatják a termelőket. Arra törekszenek az egyes államok, hogy a sajátos helyi jelleget megőrizzék. Nem az a cél, hogy termeljünk, hanem az, hogy a termelés révén fennmaradjon a vidék. Ennek a koncepciónak a része az is, hogy jelenleg 635 településen folyik a régi művelődési házak megújítása vagy a funkció kialakítása. A program elnevezése, az integrált közösségi szolgáltató tér mutatja a funkcióbővülést. Az intézmény államigazgatási szerepet is kap, kulturális programoknak is helyet biztosít, és akár kisvállalkozásoknak is otthont ad.
■ Sokan azonban azt mondják, hogy az elaprózott hazai birtokméret nem alkalmas a hatékony mezőgazdasági termelésre. A családi gazdáságok nem tudnak megélni, így a falvak munkalehetőség híján elnéptelenednek.
- Magyarországon az átlagos üzemméret nagyobb, mint Ausztriában. Az elaprózott birtokméret viszont társadalmi szempontból csak akkor probléma, ha a termelő tömegterméket akar előállítani. Ha viszont a több ezer hektáros birtokokon kizárólag nagyüzemi szántóföldi növénytermesztés folyik, a tevékenység társadalmi hasznossága kisebb lesz, mint a méretre kisebb osztrák birtoké, ahol komplex termelést folytatnak. Az agrártermelés a vidék fenntartásának fontos eszköze akkor, ha a megtermelt gabona egy része a gazda állatainak takarmányozását szolgálja, ezeket az állatokat később feldolgozzák, és a falusi turizmus keretein belül az asztalra teszik. A magyar gazdaságok viszont kevés szállal kötődnek a környezetükhöz.
■ Az adminisztratív akadályok lebontásán túl milyen eszközökkel ösztönzik a paradigmaváltást?
- A vidékfejlesztési pályázatok kiírásakor a legkisebb üzemméretű gazdaságok és az állattartás kerültek a fókuszba. Nem az a probléma, hogy vannak nagyüzemek, hanem az, ha nincsenek kicsik. Legyen egy faluban három olyan gazda, aki képes a teljes vertikumban agrárterméket előállítani. Az iparszerű növénytermesztésre állattartást és -feldolgozást kell építeni, és nem szabad ellehetetleníteni, hogy a kistermelő levágja és értékesítse az állatait. Magyarországon a korábbi támogatások csak a növénytermelést inspirálták. Olyannyira, hogy ma az ember átautózhat az országon anélkül, hogy legelésző marhákat vagy birkacsordát látna. Ausztriában, de különösen a sűrűn lakott Belgiumban a vidéket már a jellegzetes „illatáról" megismerni. Az állami földek pályázatai is ezt a koncepciót támogatják: állattartók számára adunk földeket.
■ Általában Magyarország kitörési pontjaként emlegetik az agráriumot, de vajon tényleg az lehet-e a mezőgazdaság?
- A családi költségvetés legnagyobb kiadási tétele általában az energiaköltség. Az elmúlt évtizedekben sorra ünnepeltük, hogy a legkisebb falvakban is kiépült a gázhálózat, holott itt bőségesen van megújuló energiaforrás, például fa. Az alternatív energia előállításában komoly szerepe lehet a vidéknek, amit akár a közmunkaprogrammal is összekapcsolhatunk. Másik fontos pont az öngondoskodás elképesztően alacsony szintjének - a saját gyümölcstermesztésnek, kisállattartásnak - a növelése. Ha az önellátás megszűnése a modern korra jellemző tendencia lenne, akkor Ausztriában már sokkal előbb eltűntek volna a veteményesek, a gyümölcsfák vagy a tyúkok a vidéki udvarokból. Meggyőződésem az is, hogy a tíz évre várt egymillió új munkahely nagy részét az agrárium fogja nyújtani. Több százezer új munkahelyet jelenthet az alternatív energia előállítása, az élőmunka-igényes állattartás vonzóbbá tétele és a kertészet. A vidék nem egyenlő az agráriummal. A falvakban meg kell őrizni a helyi jelleget, az ott élőknek elő kell állítaniuk mindent, amivel kielégítik a saját szükségletüket, de a falusiak életkilátásai legalább annyira függnek attól is, hogy a 25 kilométerre lévő városban mi történik. Egy 21. századi falu intézményrendszerét kell kialakítani ahhoz, hogy a hazai gazdaságban az agrárium valóban betöltse a szerepét. A jelenlegi primitív termékeket előállító mezőgazdaságot sokszínűvé és sokszereplőssé szeretnénk varázsolni. Erről szól a vidékfejlesztési stratégiánk. Ma repcén, búzán, kukoricán és napraforgón kívül nem látni más növényt a hazai földeken, és a gyümölcsösök sokszínűsége is megszűnt, szemben Ausztriával, ahol számtalan fajt termesztenek, állatot tartanak, és feldolgozott élelmiszert is előállítanak egy-egy tanyán. De ott nincs annak akadálya, hogy a lelőtt vadat feltálalják a helyi vendéglőben. Ebbe az irányba kell Magyarországnak is elmozdulnia. Az elmúlt harminc évben eltűntek az őshonos fajok. Hiányzik a tüskéskörte, mézeskörte, hébérkörte, vérkörte, cigányalma, csörgőalma, köszönhetően a fajok szaporítását nehezítő bürokratikus akadályoknak. Pedig a tájfajták adják meg egy vidék jellegét, és ezek a fajok tűrik a helyi éghajlatot. Reménykedünk abban, hogy az adott területre jellemző ősi típusok akkor is átvészelik a klímaváltozást, amikor a nemesített típusok nem tudnak ellenállni a szélsőséges időjárásnak. Ezek apró, de fontos részletek. Számba kell vennünk az értékeinket, amelyek nemcsak a helyi identitás miatt fontosak, hanem gazdasági hasznuk is van, ha hagyjuk.
■ Mikorra érhetnek célba az új rendelkezések?
- A termelők értik az üzenetet, tapasztalunk elmozdulást. Abban bízunk, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikája is támogatni fogja a nemzeti sajátosságainknak megfelelő agrárium kialakítását, amely az állattartáson alapul, és diverzifikált.
