Idén is bőven pluszban leszünk az exporttal

Az makrogazdasági elemzők 8 milliárd eurót is megközelítő 2015-ös külkereskedelmi többletre számít, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy idén tovább emelkedik vagy stagnál, esetleg éppen csökken a többlet.

Kép: Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé: tavaly novemberben az export euróban számolt értéke 6,5, az importé 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a havi mérlegtöbblet 673 millió euró volt, 36 millióval alacsonyabb, mint 2014 novemberében. A múlt év első 11 hónapjában a kivitel 7,3, a behozatal 6,0 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 7,440 milliárd euró volt, 1,411 milliárddal több, mint az előző év azonos időszakában, és jóval meghaladta a 2014-es egész évi 6,274 milliárd eurót. (Az ipari termelés is jelentősen nőtt.)

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint, az év hátralevő részében az alacsony olajárak miatt tovább javulhatott a külkereskedelmi egyenleg, így a többlet tavaly elérhette a 7,8 milliárd eurót az előző évi 6,27 milliárd után. Idén az olajárak további zuhanása miatt a külkereskedelmi többlet 8,3 milliárd euró közelébe emelkedhet, azonban amennyiben az olajárak tartósan a jelenlegi szinten maradnak, a többlet elérheti a 9 milliárd eurót is. A beruházások EU-s források visszaesése miatti csökkenését ellensúlyozhatja az élénkülő fogyasztás, így a belső kereslet növekedése stabil maradhat. A kivitelt támogathatja a kissé élénkebb európai növekedés és egyes ágazatokban a kapacitások további felfutása, azonban a tavalyi növekedéshez képest az ipari termelés kilátásaival összhangban lassulásra lehet számítani - vélekedett.

Jelezte: az export tavaly novemberi volumene megfelelt a várakozásának, az import meglepő gyorsulást mutatott, ami a belső kereslet, feltehetően az uniós pályázatok tavaly év végi kifizetéseinek felpörgetésével kapcsolatos beruházások élénkülésére utal.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzői kiemelik: a külkereskedelmi többlet továbbra is kiemelkedően magasnak számít, hiszen a január-novemberi többletet vizsgálva látszik, hogy már átlépte a 7,4 milliárd eurót. Ez az érték 2014 azonos időszakában 6 milliárd euró volt, és 2015 egészében megközelíthette a 8 milliárd eurót - írták. Az Erste elemzői szerint idén stagnálhat, vagy megkezdődhet az egyenleg fokozatos zsugorodása, amennyiben a várakozásaiknak megfelelően erősödik a háztartások fogyasztása, ami az importot tovább növelheti.

Baljós árnyak a gazdaságban: megszakadt a két és fél éve tartó sorozat
A novemberhez képest összességében kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be a cégek decemberben, melyekben meghatározó szerepe van az ünnepek miatti rövidebb hónapnak és sok válaszadónál az év végi tervezett leállásoknak.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo