Hogyan néz ki a középkorúak lakáshelyzete?

A családi ház viszi a prímet a középkorúak esetében, 58 százalékuk él ilyen ingatlanban – derül ki a K&H biztos jövő felmérés harmadik negyedéves adataiból. A panelek aránya 16, a társasházi lakásoké 10 százalékos. A harmincas korosztály 64 százalékának van saját lakása, míg az ötvenesek esetében majdnem 80 százalékos az arány. A lakáshelyzet bemutatásának apropót ad, hogy a következő időszakban – részben az új állami lakástámogatási intézkedéseknek köszönhetően – pörgősebb tempóra válthat a magyarországi lakáspiac.

Kié a lakás?

„A felmérés szerint a saját tulajdonú ingatlanok aránya a megkérdezettek körében 71 százalékot tett ki, és a kor előrehaladtával emelkedés látható. Az ötvenes korosztály 77 százaléka él saját lakóingatlanban, miközben a negyvenesek esetében ez 73 százalék, a harmincas korosztályban pedig csak 64 százalék. A bérleményt főleg a fővárosban és a megyeszékhelyeken említették, 26 és 19 százalékos eredménnyel. Ezzel szemben a községekben marginális, 5 százalékos a lakóingatlant bérlő középkorúak aránya. A gyerekes családok 78 százaléka saját lakásban él, ahol még nincs gyerek, ott ez az arány 65 százalék.” – ismertette az eredményeket Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője. Hozzátette, hogy a meglévő ingatlan típusa, lokációja alapvetően meghatározza a lakás piaci értékét, ezzel együtt azt is, hogy a családi helyzet megváltozása, esetleg állásváltás esetén milyen lakásba lehet továbbmenni, azaz elköltözni, akár lakáshitel segítségével.

A szakember beszélt arról is, hogy évtizedes távlatban a lakóingatlanok értéke jelentősen emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal lakásárindexe szerint az idei második negyedévben a lakóingatlan-árak nominálisan 199 százalékkal haladták meg a 2015 szintet, a reálértéket nézve pedig több mint 82 százalékos volt a drágulás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo