Hátat fordítottak a magyarok a drága hiteleknek

Padlón a lakáshitelpiac és a babaváró sem állt talpra a tavaly decemberi bumm után. A személyi kölcsönök még mennek, pedig a kamatuk továbbra is az egekben van – írja a Bank360.hu. 

Rosszul indult és úgy is folytatódott az év a bankok számára. Január után februárban is nettó törlesztők maradtak a háztartások, vagyis több hitelt fizettek vissza, mint amennyit felvettek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint ennek eredményeként a háztartások hitelállománya a második hónap végére 9862,8 milliárd forintra csökkent, kevesebb volt a hónap végén a fogyasztási hitelek és a lakáshitelek állománya is, mint januárban. Utoljára 2016 elején fordult elő, hogy a lakosság hónapokon át nettó törlesztő volt. 

Nem kell a drága hitel (Fotó: Depositphotos)
Nem kell a drága hitel (Fotó: Depositphotos)

Nagyon nem mennek a lakáshitelek

A lakáshitelek iránti kereslet tovább csökkent. Februárban mindössze 3590 új szerződést kötöttek a hazai hitelintézeteknél, ami a hat éve vezetett a statisztika kezdete óta történelmi mélypontnak számít – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A szerződéses összeg 42,1 milliárd forint lett, ami több mint hatéves mélypont. 2016 novembere óta viszont, amikor hasonlóan alacsony volt a havi folyósítás, az ingatlanok ára még alacsonyabb volt, egy ugyanolyan ingatlanhoz, ha hitelből szerették volna megvásárolni, kevesebb kölcsön kellett. 

Változó kamatozású lakáshitelt mindössze 89-en vettek fel, a szerződések döntő része fix kamatozású. Az átlagos lakáshitelkamat februárban kis mértékben csökkent, de még mindig meghaladta a 10 százalékot. A változó kamatozású konstrukcióknál 10,93 százalékos kamat szerepelt a szerződésekben, a fix kamatozásúaknál 8,11-13,68 százalék közötti átlagos rátákat mért az MNB. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo