A konfliktusok természete emiatt más, mint egy klasszikus válság idején. Itt nem gyárakat zárnak be egyik napról a másikra. Ehelyett szoftverek és munkafolyamatok csendesen átvesznek rutinelemeket. Az Egyesült Államokban a WARN Act régi szabály, mégis most is működik: tömeges leépítéseknél értesíteni kell az érintetteket. Európában közben életbe lépett az EU AI Act, amely bizonyos munkahelyi AI-alkalmazásokat kockázati kategóriákba sorol, és hatástanulmányt kér számon. A jogalkotás tehát megpróbálja utolérni a gyakorlatot. A vállalatok azonban napi üzemben mozognak: ha a számok azt mutatják, hogy egy folyamat automatizálható, akkor előbb-utóbb automatizálni fogják.
A számok mögötti emberi valóság sem egységes. A legérzékenyebb pont a középszintű, adminisztratív és szabályozható tevékenységek köre. Ott, ahol egy jól leírt eljárásból állt a munka, és ahol az MI ma már megbízhatóan képes a feladatok többségét végigvinni. Ezek a munkakörök nem feltétlenül tűnnek el azonnal. Gyakran előbb „összevonódnak”, majd később formálisan is megszűnnek. Ezzel párhuzamosan új szerepek nőnek ki a talajból: adattisztítás, minőségellenőrzés, modell-felügyelet, megfelelés. A kérdés ugyanaz marad: ki és milyen gyorsan tud átállni?
Érdemes közben a pénz útját is követni. A megtakarítás jellemzően kétfelé indul: egyrészt visszaforgatják további MI-fejlesztésekbe, másrészt részvényesi hozamként jelenik meg (például visszavásárlások formájában). Ettől a kör folyamatos: ami ma megtakarítás, holnap beruházás, ami holnap beruházás, holnapután újabb kiváltási lehetőség. Nem drámai, nem is feltűnő – de makacsul előre halad.
