Három módszerrel is megmérték, hol élnek a legjobban az emberek a világon

Az első oszlopban a klasszikus eljárást alkalmazták, vagyis az egy főre jutó GDP alapján állt össze a lista. A második oszlopban a vásárlóerő paritás alapján számoltak, vagyis figyelembe vették a megélhetési költségeket és az adott ország valutájának erejét, hiszen ettől függ, hogy 1 dollárért mennyi árut kap a boltban a polgár. A harmadik oszlopban pedig az alapján készült a lista, hogy vajon mennyit kell dolgozni egy adott összegért, vagyis mekkora a termelékenység egy-egy államban.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A klasszikus számítási módszerrel, az egy főre jutó GDP vizsgálatával a kisebb országok sokkal jobb képet mutatnak. A 10 leggazdagabb ország közül nyolcban 10 millió alatti a lakosság. E szerint Luxemburg, amelynek pénzügyi szektora GDP-jének 25 százalékát adja, a világ leggazdagabb országa. A mindössze 660 ezres lakosságú ország adóparadicsomnak számít, kedvező adópolitikája miatt. A kicsiny nemzet polgárai ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást és közlekedési szolgáltatást kapnak köszönhetően az ország tetemes vagyonának. Bermuda ugyancsak adóparadicsom. A szigetországban több multinacionális cég rejt el milliárdokat, köztük a Google is, amely 2017-ben 23 milliárd dollárt invesztált egy ottani fedőcégbe, hogy csökkentse adóköltségeit. Szingapúr 82 808 dolláros egy főre jutó GDP-jével Ázsia leggazdagabb országa, ami annak az eredménye, hogy központi szerepet tölt be a globális pénzügyi szolgáltatásokban és kereskedelemben, ezenkívül turizmusa is kiemelkedő.

A vásárlóerő-paritás (PPP) alapján számolt jólét

Ebben az esetben az egy főre jutó GDP az áruk és szolgáltatások ára alapján módosul tekintettel a megélhetési költségekre és a helyi valuta erősségére. A szakemberek szerint így egyértelműbb képet lehet kapni az emberek életszínvonaláról. Ebben az összehasonlításban Szingapúr jelentősen megugrik a rangsorban. Az Egyesült Arab Emírségek bekerül a top 10-be, megelőzve Svájcot és Amerikát. A világ egyik legnagyobb olajtermelő országának 2022-ben 100 milliárd dollárnyi olajbevétele volt, ami lakosonként körülbelül 100 000 dollárt jelent.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo