Három kerületben épült fel Budapest új lakásainak több mint kétharmada

Az első negyedévben 2704 új lakás épült, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 5651 volt, 25 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Nyugat-Dunántúl régió lakásépítéseinek 43 százalékos növekedéséhez több térség is hozzájárult, ezzel szemben a Dél-Dunántúl régióban 2,3-szeresére megugró lakásépítésszám kizárólag annak balatoni körzetére korlátozódott.

A természetes személyek által épített lakások aránya 38-ról 34 százalékra csökkent, míg a vállalkozások által építetteké 61-ről 66 százalékra nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 41 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,5 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,9 m2-rel csökkent, 94,6 m2-re a 2024 első negyedévihez képest. A fővárosi lakások mérete átlagosan 75 m2 volt.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 65, a saját használatra építetteké 32 százalék volt, a megoszlás az eladásra építettek felé tolódott el, mintegy 5 százalékponttal.

Több a kiadott építési engedély 

Országos szinten az építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 5651 volt, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében elsősorban néhány nagy léptékű, fővárosi beruházás azonosítható. Budapesten összesen 2674 lakás építésére adtak engedélyt, 2,9-szer többre, mint egy évvel korábban. Az engedélyezett fővárosi lakásépítések háromnegyede négy kerületben fog megvalósulni. Csak a XI. kerületben közel 1000 engedélyt adtak ki, ezt a X., a XIII. és a XXI. kerület követi, együtt további 1000 lakással.

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo