A fővároson kívül mindegyik településkategóriában csökkent az építési engedélyek száma 2024 első negyedévéhez képest: a megyei jogú városokban 17, a többi városban 25, a községekben pedig 6,5 százalékkal. A megyei jogú városokban tapasztalható csökkenést jelentősen ellensúlyozta a Szegeden kiemelkedő számban (451 lakásra) kiadott építési engedély.
Budapesten kívül Közép-Dunántúl és Dél-Alföld régióban nőtt, a többi régióban csökkent a kiadott engedélyek száma. A legnagyobb visszaesés Észak-Alföldön történt, ahol 71 százalékkal kevesebb lakás építését kezdeményezték, mint 2024 első negyedévében.
Az építtetők az esetek 30 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
A kiadott új építési engedélyek alapján a korábbinál 3,3 százalékkal kevesebb, összesen 1846 lakóépület építését tervezték az országban. A létesítendő nem lakóépületek országos száma 649 volt, 24 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.