Harc a túlórák ellen: miért éri meg a cégeknek a diákmunka?

Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?

A nyári időszakban a munkáltatónak több logisztikára van szüksége ahhoz, hogy minden dolgozója és ő maga is ki tudja venni a jól megérdemelt szabadságát. Ahhoz például, hogy egy szállítmányozó cégnél minden zavartalanul menjen, minden nap biztosítani kell, hogy a raktárban megfelelő számú ember dolgozzon, aki időben összekészíti a csomagokat vagy az árut a szállításra. Fontos, hogy mindig legyen elegendő pénztáros, illetve eladó az üzletekben, aki a zavartalan és a hosszú sorban állás nélküli vásárlást biztosítja, vagy éppen ügyfélszolgálati telefonos ügyintéző egy szolgáltató cégnél, aki türelemmel és szakértelemmel tudja információval ellátni az érdeklődő ügyfeleket.

Kép: Pixabay

Ehhez a logisztikához sokszor már akár áprilisban hozzáfognak az egyes szervezetek, hogy minden munkacsoport zavartalanul végezhesse a munkáját a szabadságolások ideje alatt is. Ám soksor még így is előfordul, hogy az esetenként pont a nyári időszakra eső forgalomnövekedést túlórákkal igyekeznek orvosolni a cégek.

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás

A túlórázás a Munka Törvénykönyvében szabályozva van, így ezen a téren – még ha látszólag jó megoldásnak is tűnik – jogilag meg van kötve a munkáltatók keze.  Ám ez az éremnek csak az egyik oldala. A túl sok plusz munka a munkavállalót testileg, mentálisan és pszichésen is megterhelheti, ami egyrészt az elvégzett munka minőségében is meglátszódhat, másrészt pedig a munkamorált is rombolhatja a kimerült, elfásult munkaerő. A túlórázás tehát bár rövid távon, a nyári kiesések pótlására megoldást jelenthet, ugyanakkor hosszú távon a szervezeti kultúrára, a belső munkavállalói hangulatra, elköteleződésre meglehetősen rossz fényt vethet.

Érdemes tehát a munkavállalók jóllétére, pihenésére és egyensúlyára is odafigyelni. Erre kínálhat jó megoldást a nyári diákmunka, amivel a Mind-Diák Szövetkezeten keresztül, akár a főállású dolgozók gyermekeit is foglalkoztathatják a cégek. Ez pedig a szövetkezeti háttérrel dolgozó diákok után járó kedvezmények mellett, a kollégák növekvő lojalitása miatt is előnyére válhat a szervezeteknek.

Ballag már a vén diák tovább…

Bár több éves tendencia, hogy a diákok már nem csak a VAKÁCIÓ! utolsó betűjének felírása, illetve az utolsó sikeres vizsga után keresnek diákmunkát. A Mind-Diák Szövetkezet több évtizedes szakértői tapasztalata mégis azt mutatja, hogy ebben az időszakban – a 18 év felettieken túl – olyanok is keresnek diákmunkát, akiknek esetleg évközben a tanulmányaik miatt kevesebb lehetőségük van egy kis zsebpénz kiegészítésre. Ebben az időszakban jellemzően a 15-17 évesek is nagyobb arányban jelentkeznek a Szövetkezetnél. A 18 év alatti fiataloknak ugyanis minden esetben szülői hozzájárulásra van szükségük ahhoz, hogy munkába állhassanak, sok szülő pedig ebben a korban évközben még a tanulmányokra szeretné fektetni a hangsúlyt gyermeke életében.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo