Ezt közölte Budai Zoltán turisztikai helyettes államtitkár augusztus 13-án sajtótájékoztatóján. A GM a társtárcákkal közösen eredetileg úgy rendelkezett, hogy már a jövő év elejétől lesz kötelező a HACCP nevű nemzetközi szabvány alkalmazása minden melegkonyhás vendéglátóhelyen, így például a közétkeztetésben is, de mivel a tapasztalatok szerint a vendéglősöknek több időre van szükségük az átálláshoz, módosítják a rendeletet. Eszerint 2002. január 1-jétől a vendéglősök csak a felkészülést kötelesek megkezdeni, és azt egy évvel később, 2003. január 1-jéig kell befejezniük.
Az egyeztetés elkezdődött az Egészségügyi Minisztériummal és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, amelyek a GM-mel együttes rendeletben írják elő a szabvány alkalmazását.
Legkésőbb az európai uniós csatlakozásig kell a HACCP-t bevezetni.
A GM októberben a szabványt értelmező kézikönyvet jelentet meg, és pályázat keretében pénzzel is segíti a kis- és középvállalkozások felkészülését – mondta a helyettes államtitkár.
Haladékot kapnak a melegkonyhás üzletek
A Gazdasági Minisztérium (GM) az eredeti határidőnél egy évvel később, 2003. január 1-jén vezetné be a vállalkozások felkészülése érdekében a melegkonyhás vendéglátóipari egységeket érintő higiéniás feltételeket biztosító nemzetközi szabványt, a HACCP-t.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
Véleményvezér

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek
A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.