Ha Európában lesz egy jó konjunktúra, az magával húzhatja a mi régiónkat is

Öt kategóriában is bekerültek az első háromba az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt. által menedzselt alapok a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón. A legjobban az MKB Észak-Amerikai Részvény Alap szerepelt, amely az első lett a Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapok között, míg a három eurós és az abszolút hozamú nem származtatott konstrukciójuk a képzeletbeli dobogók alsóbb fokaira fért fel. Wéber Tamással, az MKB-Pannónia Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk.

És a többi magyar részvényben is látnak fantáziát?

Mi a magyar részvénypiacot meglehetősen kedveljük. Én személy szerint részben azért, mert meglehetősen nagy Európa-hívő vagyok, s az öreg kontinenssel kapcsolatban is az optimistábbak közé tartozom. Szerintem az európai Covid-válságkezelés sikeresnek mondható, sőt sok szempontból sikeresebb volt, mint az amerikai, ahol túlságosan durva állami fogyasztásösztönzés valósult meg. Európa országai a szokásos módon lemaradtak és inkább a Kurzarbeiten keresztül igyekeztek munkaviszonyban tartani az embereket, megőrizni a bértömeget, ami, ha figyelembe veszem a munkavállalók kirúgásának és újrafelvételének költségeit, hatékonyabb módszernek tűnik, ráadásul csak megőrizte a bértömeget, nem növelte azt jelentősen.

Wéber Tamás

Az amerikai túlösztönzés hátránya, hogy előrehozza az inflációs nyomást, ami miatt esetleg a jegybanknak majd szigorítaniuk kell. Növeli a gazdasági ciklus kilengéseit és időben rövidítheti a növekedési időszakot. Durva fogyasztásösztönzés helyett Európa a beruházásokra koncentrál az Európai Helyreállítási Alap (RRF) révén, amely a második félévtől bőkezű finanszírozást juttat az országoknak. A beruházások termelékenység-javulással járhatnak, s sokkal kisebb inflációs nyomást gerjeszthetnek, ezáltal javíthatják a hosszú távú növekedési kilátásokat. Már csak azért is, mert az eurózónában 2008 óta nem nagyon volt összehangolt fiskális ösztönzés, emiatt annak hatékonysága most viszonylag magas lehet, ami érzékelhetően javíthatja a GDP-növekedési számokat. Például Olaszország 2008 óta csak megszorított, most költhet először, ráadásul olyan fontos szférákban, mint az oktatás vagy az egészségügy, illetve az előírt környezetvédelem, a digitalizáció, ráadásul piacbarát kormány vezetésével. Egyszóval az RRF hosszabb távon egészségesebb növekedést alapozhat meg, mint az amerikai fogyasztásösztönzés, amely sokkal jobban hat az inflációra, ily módon megakaszthatja a növekedést.

Kérdésére visszatérve, ha Európában lesz egy jó konjunktúra, az magával húzhatja a mi régiónkat is. A kelet-európai tőzsdéken általában a már említett, az újranyitásból profitáló, value-típusú szektorok (bankok, energiacégek) vannak túlsúlyban, illetve az értékeltségek is nagyon kedvezőek. Emiatt nagyon jó lehetőségeket látunk mind a régióban, mind a magyar részvényeket illetően.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo