Gyönyörű számokat közölt a magyar ipar zászlóshajója

A Rába Járműipari Holding Nyrt. adózott eredménye az idén az első kilenc hónapban 6,346 milliárd forintra nőtt az előző évi 31,730 millió forintról, az árbevétel ugyanebben az időszakban 5,7 százalékkal 40,660 milliárd forint nőtt – közölte a győri járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A harmadik negyedévben Rába Futómű Kft. árbevétele 1,8 százalékkal 7,466 milliárd forintra csökkent, a Rekard Kft. forgalma 3,5 százalékkal 409 millió forintra esett.

A Rába Járműalkatrész Kft. árbevétele ugyanebben az időszakban 3,243 milliárd forintot tett ki, ami 6,2 százalékos éves növekedés, a Rába Jármű Kft. forgalma 23,0 százalékos bővüléssel 759 millió forintra nőtt.

A jelentés idézi Hetzmann Bélát, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a folyamatosan növekvő részvényárfolyam egyértelműen tükrözi a piaci bizalmat, és visszaigazolja az elmúlt időszakban tett lépéseket.

Az új befektető megjelenése, a Modernizációs Program keretében zajló tetőszerkezet-korszerűsítés folyamatos előrehaladása, valamint az elindult és azóta is folytatódó stratégiai lépések mind olyan tényezők, amelyek új növekedési pályát nyithatnak meg a vállalat előtt – mutatott rá elnök-vezérigazgató.

A társaság közlése szerint az amerikai vámszabályok középtávú hatásai, az orosz-ukrán háború befejezésének bizonytalansága, valamint az európai gyártási költségek magas szintje előrevetíti, hogy jelentős pozitív irányú elmozdulás nem várható az európai haszongépjármű piac jövő évi kilátásait illetően.

A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 3840 forinton zárt szerdán. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4700, a legalacsonyabb 1215 forint volt. (MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo