Gondolta volna? Megdöbbentően sokat tud számítani csupán négy nap

Az idén a tavalyinál néggyel több munkanap lesz, ami az elemzők szerint 0,2-0,3 százalékponttal emelheti a gazdasági növekedés ütemét - írja a Világgazdaság.

Varga Mihály pénzügyminiszter a tavalyi bruttó hazai termék közlése utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 2019-hez képest ebben az évben több munkanap lesz, amiben a szökőév miatti plusz egy napnak is van szerepe. Ennek köszönhetően a 2020-as gazdasági növekedés 0,3 százalékponttal lehet magasabb.

Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója a lapnak elmondta, az idei első negyedévben és az utolsóban lesz két-két munkanappal több a tavalyihoz képest. A szökőnap és a pluszmunkanapok önmagukban az adott negyedéves növekedést mozgatják meg. Az egész év szempontjából viszont a szökőnap hatása nem több kerekítési hibánál - tette hozzá. Szerinte a pluszmunkanapok idei hatása 0,20-0,25 százalékpontos lehet.

Akczenta.cz

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének számításai szerint az első negyedében a plusz két munkanap hatására összesen 0,4-0,5 százalékponttal lehet nagyobb a bruttó hazai termék növekedése. Az idei október-decemberi időszak bővüléséhez 0,4 százalékpontot adhat a plusz két munkanap. Az elemző 4 százalékos nyers gazdasági növekedést prognosztizál, eszerint a munkanapok hatását is figyelembe véve 3,7-3,8 százalékkal bővülhet a GDP, azonban a koronavírus egyelőre beláthatatlan mértékű negatív hatással lehet a gazdaság teljesítményére.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo