Garantált bérminimum: ez az emelés többet számítana?

Általában a minimálbér kerül előtérbe az éves bérmegállapodások kapcsán, azonban a Prohuman becslése szerint Magyarországon jelenleg a garantált bérminimum nagyjából kétszer annyi ember pénztárcáját érintheti közvetlenül, mint a minimálbér.

A tavalyi havi 210 600 forintról a garantált bérminimum idén február 1-jétől teljes munkaidő esetén 219 000 forintra emelkedett. A 2020-as minimálbér pedig havi 161 000 forintról szintén teljes munkaidő esetén 167 400 forintra nőtt.

Az első olvasatra csekély mértékű emelés a Prohuman szakemberei szerint így is nagy eredmény, hiszen az elmúlt év extrém hatásainak ellenére is sikerült megállapodni egy érezhető előrelépésben. Mindez azt is jelenti, hogy nem tört meg az a folyamat, hogy az alacsony bérszinten dolgozók bére is évről-évre gyarapodik.

depositphotos.com

Fontos üzenet, hogy a járvány helyzet ellenére is emelkednek a bérek

„A munkaadónak akkor kell alkalmaznia a garantált bérminimumot, ha az adott munkakör betöltése legalább középfokú végzettséghez kötött. A minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimum fontos, mert tömegeket érint közvetlenül, elsősorban a termelő szektorban” – mondta el Juhász Csongor, a piacvezető Prohuman munkaerőkölcsönző és HR szolgáltató vállalat ügyvezetője. – „Bár a munkaadói igények és a munkaerőpiac nagyon dinamikusan változik, elmondható, hogy a munkaerőkölcsönzés keretében dolgozók közel 50%-át érinti közvetlenül a minimálbér és a garantált bérminimum jelenlegi emelése. Fontos üzenet a munkavállalók felé, hogy a járványhelyzet okozta extrém visszaesés ellenére is biztosítanak béremelést a munkaadók. Mindez azt is mutatja, hogy a munkáltatók és a szakszervezeti érdekképviseletek számára továbbra is fontos a bérfelzárkóztatás ügye, amelyet a kormányzat is szorgalmaz” – emelte ki.

A szakember hozzátette: a bérminimum emelése sok más folyamatot is érint. „A garantált bérminimum – és minimálbér – emelése amellett, hogy segíthet egyes szektorokban a munkaerő megtartásában és kézzel fogható segítséget jelent sok családnak, közvetett hatásként azt is meg kell említenünk, hogy számos nagyvállalat esetében a bevett gyakorlat szerint a kötelező bérminimum adja az éves bérfejlesztés alapját. Vagyis a munkáltatók egy része a magasabb bérkategóriában dolgozó munkavállalók esetében is figyelembe veszik a 4%-os emelési mértéket a bérek fejlesztésének tervezésénél. A tapasztalat azt mutatja, hogy a bérminimum szintje szinte mindig hatással van a bérskála magasabb szintjeire is, vagyis továbbgyűrűző hatásról beszélhetünk” – tette hozzá Juhász Csongor. A minimálbér emelkedése a havi béren kívül hatással van számos egyéb juttatásra is, többek között összegnövekedést eredményez a GYED, nagyszülői GYED, diplomás GYED, táppénz, álláskeresési járadék esetében is.

Garantált bérminimum – a szakmunka minimálbére

A garantált bérminimumra való jogosultsághoz a két feltételnek kell egyszerre megfelelni. Az egyik az, hogy a munkavállalónak rendelkeznie kell legalább középfokú végzettséggel, szakképzettséggel, a másik feltétel pedig az, hogy a munkakör betöltésének feltétele a képzettség megléte. Azokat a munkavállalókat érinti tehát, akik legalább középfokú végzettséggel olyan munkakörben helyezkednek el, amely legalább középfokú végzettséget igényel.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo