Fordulat a mukaerőpiacon, 2023-ban egy álláshirdetésre 59 százalékkal többen jelentkeztek

A hazai munkaerőpiacot jelenleg az erős jelöltoldali kereslet jellemzi: 2023 első 9 hónapjában egy álláshirdetésre átlagosan 59 százalékkal többen jelentkeztek, mint az előző év azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta is nőtt, év-év alapon közel 12 százalékot. A munkaadók ennek ellenére megnövekedett toborzási költségvetésről és erőforrásigényről számoltak be – derült ki a Profession.hu idei HR Körkép felméréséből.

Bár jelenleg nagyobb mozgástérnek örvendhetnek a vállalatok a toborzás terén az előző évhez képes, hiszen több az elérhető potenciális munkavállaló a piacon, mégis inkább óvatosak, kivárás látható részükről: 2023 első 9 hónapjában a leglátogatottabb hazai állásportálon, a Profession.hu-n 17 százalékkal kevesebb állást hirdettek meg, mint tavaly ugyanezen időszak alatt.

Elhúzódó felvételi folyamatok

A munkaerő-felvétel intenzitásának csökkenése mellett évről évre egyre többen számolnak be az egy-egy pozíció betöltésére fordított idő hosszabbodásáról, sőt 2023-ban a munkáltatóknak csaknem harmada tapasztalta, hogy több költséget és erőforrást vitt el a toborzás. Azonos arányban vannak azok a cégek, amelyeknek kitűzött célja rövidebbé vagy rugalmasabbá tenni kiválasztási folyamatukat. A kiválasztási folyamat hossza csökkenthető a jól célzott hirdetéssel is: fontos, hogy minőségi önéletrajzú jelöltek jelentkezzenek az állásra, olyan potenciális munkavállalók, akik relevánsak a munkaadó számára.

Reálértékben olcsóbb a munkavállaló és több is van, mint korábban (Fotó: Depositphotos)
Reálértékben olcsóbb a munkavállaló és több is van, mint korábban (Fotó: Depositphotos)

A fizikai munkaköröknél általában sürgetőbb az új kolléga felvétele, a magasabb beosztású szakemberek keresésére azonban több időt szánnak a cégek: esetükben átlagosan 1-3 hónap alatt töltenek be egy pozíciót a hirdetés feladásától kezdve a jelölt belépéséig. Míg a felvételi folyamat felsővezetői és a speciális szakértői pozíciók esetében akár fél évet is igényelhet, addig a fizikai és a könnyen betölthető munkakörökre gyakori az egy hónapon belüli pótlás a jelenlegi helyzetben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo