Fordulat a használtautó-piacon

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is.

A soha nem látott piaci aktivitás mögött több tényező együttes hatása húzódik. Egyrészt folyamatosan növekszik a belföldi személyautó-állomány. Tavaly év végén ez az érték már közelítette a 4,3 milliós határt, ami 13 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi szintnél. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát. 

„A piaci aktivitást növelő további tényező, hogy a lakosság egy része ebben az időszakban folytatta az előző években elmaradt autóbeszerzéseinek pótlását. Ezt a vásárlók jelentős részben a hazai használtautó-piacon hajtották végre – magyarázta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ezzel párhuzamosan az első félévben növekedett a forgalomba helyezett új autók, illetve a külföldről behozott használtautók száma is (az előbbi 4, míg az utóbbi 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet). Az ily módon lecserélt autók is zömmel a hazai használtautó-piacon jelentek meg pótlólagos kínálatként, ami szintén élénkítette a piacot.”

A Ford előzi a Suzukit

Az adatok szerint a belföldi használtautó-piacon az idei első félévben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét (49 százalék). Az első helyen továbbra is az Opel áll: ebből a márkából több mint 48 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,4 százalékos részesedést jelent. A Volkswagen 10,2 százalékos részarányával mára jelentősen megközelítette a listavezetőt, már csupán alig több mint ezer személyautóval marad el mögötte.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo