Párolt hagymás rostélyos petrezselymes burgonyával, párizsi sertésborda, húsgaluskaleves, kalocsai halászlé tésztával…, nézegetem a heti kínálatot. Legyen inkább milánói spagetti keddre, és szerdára mondjuk diókrémmel töltött gombóc csokoládéöntettel? Vagy rendeljek mind a kettőből, és az egyik jó lesz vacsorára? Mivel az árak is elfogadhatók – ötszáz forint felett alig van étel, de jellemzően három-négyszázból kijövök naponta –, és a kiszerelés is praktikus – a fóliával lezárt kis műanyag tálkákban az étel mikrohullámú sütőben is felmelegíthető –, nagy a csábítás. Azután már nem is kell mást tennem, mint a megrendelőlapot kitölteni, elfaxolni (még az év elején mód nyílik rá, hogy e-mailen is elküldhessem), és amikor másnap reggel jön a futár – pontosabban a területi felelős –, fizetni. S majd persze, amikor megéhezem, enni.
Fél éve kóstoltam először a Food Express főztjét, és talán egyszer, ha csalódtam.
– Húszéves múltam 1995-ben, túl a vendéglátó-ipari szakközépiskolán, belevágva a pénzügyi és számviteli főiskolai tanulmányokba, de nem igazán tetszett a dolog, ahogy az sem, hogy esetleg édesapám éttermében vagy egyáltalán, a szakmában helyezkedjem el – meséli Zsidek Péter. –Feltűnt viszont, hogy az üzemi étkeztetés szinte teljesen megszűnt. Főként a kisebb és közepes cégeknél dolgozók vagy hideget kapnak be délben, vagy – ha munkaadójuk megengedi – elmennek a közelben valahová ebédelni, ami azonban legalább egy óra kiesés a munkából. Felvetettem hát apámnak, hogy szervezzük meg az ebéd munkahelyre szállítását. Tetszett neki az ötlet, így szerény alaptőkével, napi néhány száz adaggal, megkezdtük a szolgáltatást. Mi magunk ugyan nem főztünk – bár a papám természetesen odafigyelt a szakácsra –, de ezenkívül a családban szinte mindenki mindent csinált. Rám a kiszállításban, a megrendelések felvételében, adminisztrálásában és az üzletkötésben lehetett számítani.
– Magam sem hittem volna, olyan gyors fejlődésnek indult a vállalkozásunk, nagyon rövid idő alatt – ugrik egyet időben a ma sem több mint huszonhét éves fiatalember. – Ezért 1997-ben megalapítottuk immár a Food Express Kft.-t, a mai vállalatcsoport elődjét. Édesapám, Zsidek László a vállalatcsoportunk elnöke, a bátyám, Zsidek Balázs a gazdasági alelnök. A mamám már nem vesz részt aktívan a vállalkozásban, de tulajdonostársként természetesen bennmaradt. S én vagyok a cég ügyvezető igazgatója. Ki maradt ki a családból? A tizenkét éves húgomnak még korai lenne pályát választania…
– De mit gondol, nem vet ránk kedvezőtlen fényt, ha azt hangsúlyozzuk, hogy ez egy családi vállalkozás? – kérdezi Zsidek Péter. – Nem asszociálnak majd ebből arra az emberek, hogy kicsi és amatőr? Persze, abban igaza lehet, hogy Amerikában, Nyugat-Európában és a világ számos pontján a legnagyobbak is hasonlóképpen kezdték, valamikor. Mégis, ha lehet, akkor inkább arról beszéljünk, hogy amikor termelési, kereskedelmi, szervezési, minőségbiztosítási, pénzügyi vagy marketingigazgatót kerestünk, nem számított, hogy ki családtag vagy barát, ismerős; csak az volt a fontos, hogy ki, mire alkalmas. Amikor a mai szervezetet kialakítottuk – a ma is folyamatosan mellettünk álló, Admiral & Escorial pénzügyi és szervezetfejlesztési tanácsadó kft. segítségével –, nem a családtagoknak kerestünk funkciót, hanem a feladatra a megfelelő embereket.
– A napi több ezer – heti több mint százezer – adag étel természetesen nem készíthető el ugyanolyan módon, mint a kezdeti néhány száz, de hogy mégis ugyanolyan házias jellegű legyen, folyamatosan fejlesztünk – mondja az ügyvezető igazgató. – Ennek érdekében a vállalatcsoporton belül működik egy önálló innovációs részleg. A technológiai és élelmiszer-ipari kutatások mellett itt szervezetfejlesztéssel és informatikai fejlesztésekkel is foglalkoznak.
Maradva egyelőre a gyártásnál: az üzem, hogy a teljesítménye egyértelműen mérhető legyen, önálló vállalkozás a vállalatcsoporton belül, és a főváros IX. kerületben található, míg a központi irodák Csepelen. A főzés-sütés, csomagolás, kocsira rakás ma még nem igazán látványos, viszont 2002-re egy európai színvonalú üzem megépítése a terv, tudom meg.
Az ételek házhoz szállítása, illetve a teljes logisztika szintén önálló vállalkozás az egészben, mert ez a forma az ügyvezető szerint nagyobb felelősséget ró a dolgozókra, mint ha alkalmazotti szerződések kötnék őket a céghez. Az „alvállalkozók” fix fizetés helyett a forgalom után százalékot kapnak. Hogy miért éri meg nekik ilyen feltételekkel akár egyetlen adag megrendelést is teljesíteni?
– Mert Budapesten és vonzáskörzetében szinte mindenhol van már vevőnk – válaszolja Zsidek Péter –, tehát nem igazán jelent pluszköltséget, ha valahol a szomszédnak is beadjuk az ételt.
Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a Food Express lényege még ma is az étel elkészítése és annak kiszállítása, egy bizonyos méret fölött valójában már a megrendelés-nyilvántartáson és az ügyfélkezelésen múlik a siker.
Nem véletlen, hogy az innovációs részlegnél informatikai fejlesztésekkel, ezen belül – a saját honlap bővítésén túl – saját ügyviteli, anyaggazdálkodási, vevő-nyilvántartási szoftverek megírásával is foglalkoznak. A beszállítókkal az együttműködés, a napi kapcsolattartás ma még a hagyományos módon, jellemzően telefonon és faxon bonyolódik, mivel kiválasztásukkor a munkájuk, termékük minősége a döntő, inkább, mint az, hogy rendelkeznek-e az elektronikus beszerzéshez szükséges eszközökkel, programokkal. Ám ahogyan a vevőknél már érdemes volt átállni az elektronikus megrendelésre, úgy előbb-utóbb a másik oldalon is mód nyílik erre.
– Körülbelül egy éve érte el a vállalkozásunk azt a szintet, adagszámban, árbevételben, amit az induláskor célként kitűztünk magunk elé – mondja a legifjabb Zsidek. – De ez korántsem ad okot a megelégedettségre. Egyrészt azért, mert a rendszer még nem működik olyan automatizáltan, hogy ne lenne szükség az állandó beavatkozásokra. Másrészt azért, mert bőven van még hova fejlődnie a piacnak. 2001 végére az volt a feladat, hogy a főváros után annak száz kilométeres körzetében is ott legyünk, a legkisebbektől a legnagyobb vállalatokig. A direkt marketing és az üzletkötői hálózat eddig bevált, de a továbblépéshez most már szükség van a komolyabb marketing-, illetve reklám- és PR-akciókra; ezekbe az év vége felé kezdtünk bele. Budapesten már találkozhattak az utcai plakátokon a csipegető csibével, a macskafarok – vagy kolbász, kinek mi tetszik – után rohanó kutyával, esetleg a halat majszolgató jegesmedvével. S eddig havi hírlevelünkből két szám jelent meg, amiből a megrendelőink jobban megismerhetnek bennünket. Továbbá túl vagyunk két sikeres előfizetési akción, amikor minden új regisztráltnak süteménnyel kedveskedtünk, illetve háromfogásos ebédet lehetett nyerni.
Végigfutva az eddig leírtakon, azt gondolom, itt akár be is fejeződhetne ez az írás, hiszen a szakmai tanulsága már adott. Mégis, hiányosnak érezném, ha nem derülne ki belőle legalább egy kicsi Zsidek Péterről.
A fiatalember dédelgetett álma ugyanis nem az, hogy egyszer világhírű menedzserré váljon, hanem, mint mondja, ő inkább világhírű zenész szeretne lenni, merthogy kitartó szorgalommal zenei pályára készül. Ezért öt évet ad még üzletemberként magának a Food Expressnél, hogy azután már csak muzsikálhasson. (Ha ez mégse sikerülne, jövőképébe a zene mint üzlet is belefér...)
