Figyelmeztetnek a biztosítók: ezt ne felejtse el megtenni!

Itt a márciusi kampány.

A Generali Biztosító a fentiek mellett az asszisztenciára hívja fel a figyelmet. Az asszisztencia egy kimondottan praktikus szolgáltatás a lakásbiztosítás mellé: ha ugyanis váratlan probléma adódik, a biztosító gyors megoldást kínál, szakembert küld a helyszínre, vagy telefonon ad tanácsot.

A kárrendezés gyorsaságára is érdemes odafigyelni – tanácsolja a Generali. Ez ugyanis probléma esetén kiemelten nagy jelentőséggel bír. Lényeges, hogy a kárbejelentést az észlelést követően mielőbb tegyük meg, lehetőleg online módon, hogy mielőbb megkezdődhessen a károk feldolgozása. Emellett fontos az is, hogy fotókkal, videóval dokumentáljuk a károkat. Amennyiben kárunk keletkezett, bizonyos esetekben videós kárrendezéssel, egy okostelefon segítségével akár percek alatt is rendezhető a kár. Vagyonkároknál körülbelül 5-7 perc, míg gépjárműkároknál nagyságrendileg 10-15 perc alatt megtörténhet a felmérés. Amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeg utalására is sor kerülhet. Az azonnal indított, úgynevezett real-time kifizetéssel tehát már a kifizetés indításától számított néhány percen belül a károsult számláján lehet a kárösszeg.

A határidők betartása is fontos

Valamennyi biztosító felhívja a figyelmet a határidők pontos betartására. A felmondásnak legkésőbb március 31-ig kell beérkeznie a biztosítóhoz, az ezen kívül érkező nyilatkozatok nem minden esetben érvényesek. Fontos az is, hogy a felmondott szerződés díjrendezett legyen április 30-ig, mivel a felmondás hatálya egységesen erre az időpontra esik, függetlenül attól, mikor érkezik be a felmondás – emlékeztet a Bank360.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo