Figyelmeztetnek a biztosítók: ezt ne felejtse el megtenni!

Itt a márciusi kampány.

Az Union Biztosító is arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes évente átnézni a szerződést. Abban az esetben, ha időközben változások történtek az ingatlan állapotát illetően, például felújították, új vagyontárgyakat szereztek be, akkor mindenképpen szükséges a meglévő szerződés felülvizsgálata és átdolgozása.

Még mindig sok az alulbiztosított ingatlan
Még mindig sok az alulbiztosított ingatlan
Fotó: Depositphotos

Az Allianz Biztosító nyilatkozata szerint érdemes nemcsak a díjat figyelembe venni, hanem azt is, hogy a biztosítás mire terjed ki, milyen assistance szolgáltatásokat tartalmaz, és a fedezeti elemek valóban lefedik-e a mindennapi életben felmerülő kockázatokat. A túl olcsó biztosítás kár esetén könnyen drágának bizonyulhat, ha nem nyújt kellő védelmet például dugulásra, felelősségi károkra vagy egyéb gyakori káreseményekre. A felelősségbiztosítás különösen fontos, hiszen a lakásokkal összefüggő kárkifizetések jelentős része ebből ered – például társasházi beázások vagy a szomszédnak okozott véletlen károk vihar esetén.

Az Alfa Biztosító is a szerződés tartalmára hívja fel a figyelmet. Mint mondják, a mai lakásbiztosítások már messze több kockázatot, szolgáltatást tartalmaznak, mint az épület és a benne lévő ingóságok védelme. A fent felsoroltakon túl lehet benne utas-, baleset- vagy életbiztosítás, sőt akár kisállat (kutya, macska) biztosítás is.

Pusztán az éves díjakat nézni megtévesztő lehet, mert a szerződések tartalma nagyon eltérhet, így könnyen az alma-körte összehasonlítás hibájába eshet valaki, és egy rosszul megkötött szerződés később csalódást és pénzügyi veszteséget okozhat.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo