– Az utóbbi pár évben mely művészek munkái voltak a legkeresettebbek és változott-e mára az érdeklődés?

– Egy bizonyos vásárlói kör ugyanazon sztárművészek munkáit keresi a XX. századi magyar festészetből, mint egy-két-három évvel ezelőtt. Elsősorban Vaszary, Rippl-Rónai, Perlrott, Kenstok és a nagy konstruktivisták alkotásaiért fizetnének magas árat, de igen kevés van belőlük a műtárgypiacon. Továbbá Kassák, Moholy-Nagy munkái népszerűek. A gyűjtők rendszeresen be-betérnek a galériákba, aukciókra, hogy netán felbukkant-e valamely alkotásuk, de „természetesen” nincs belőlük.
Számomra a legnagyobb meglepetés, hogy a 8-10 évvel ezelőtt még ismeretlen Nagybányai művészek – mondjuk Nagy Oszkár, Thorma – alkotásai újabban nagyon magas árakat érnek el.
Megfigyelhető még, hogy egy-egy nagy kiállítás után a kiemelt művész munkáinak ára a csillagos egekbe szökik. Nagybányai kiállítás volt például 1996-ban, és egy kamara kiállítás után lett igazán elismert Vörös Géza vagy Frank Frigyes is. Persze ezek a művészek abszolút nem érdemtelenül érik el ezeket az árakat, de eddig itthon valamilyen módon vagy nem kerültek elő az alkotásaik, vagy nem értékelték őket megfelelően.
A másik tendencia szerint a vásárlók a XIX. századi magyar festők közül már nem csak a Markó, Barabás képeket ismerik és keresik, hanem például Mészöly Gézát, Káspányit, akiket nem soroltak eddig az élvonalba. Ez örvendetes, mert azt jelzi, hogy nemcsak a nagy nevekre, hanem a kvalitásra is ügyelnek a gyűjtők.

– Ez magyarázható azzal, hogy a korábban nagy nevű festők alkotásai már nem érhetők el, hiszen vagy nagyon drágák, vagy a múzeumokban vannak kiállítva?

– Ez igaz, hiszen egy Munkácsyt, Barabást tényleg nehéz beszerezni, és nemcsak a borsos ára miatt. Ám egyértelműen több “értő-szemű” vásárló járja a galériákat, mint pár évvel ezelőtt. Köztük pedig sok az új gyűjtő, illetve befektető-vállalkozó. S nemcsak magánszemély, hanem társaság is, akik nagy lelkesedéssel és még nagyobb tőkével kezdtek el festményeket vásárolni.

– A stílusirányzatok közül jelenleg melyek számítanak divatosnak? Mely korban készült festményeket érdemes most befektetési céllal megvásárolni?

– Az egész világon divatba jött a XIX. század és a századforduló visszaidézése, ezen belül a szecesszió. Így ha itthon előkerül egy olyan korabeli festmény, amelynek alkotója nem ismert művész, a stílust akkor is hajlandók a gyűjtők megfizetni. Ugyancsak divat a Római Iskola. Itt sem feltétlenül a szerzőket kell megemlíteni, hanem egy korszakot, vagyis a harmincas éveket. Újdonság – és talán az ő műveiket érdemes most vásárolni –, hogy a Szentendrei Iskola alkotói, Bálint, Ámos, Anna Margit, kezdenek előtérbe kerülni.
Befektetési szándékkal minden magas kvalitású alkotást érdemes megvenni. Én például sokkal inkább megvennék egy ismeretlen művésztől egy kvalitásos munkát, mint egy nagy névtől egy közepes szintűt.

– Ön, mint szakértő persze könnyű helyzetben van, amikor a művészi színvonalat kell megítélnie. Ám mit csináljon az az üzletember, akinek pénze van, szereti a műalkotásokat, de abszolút nem biztos benne, hogy ért hozzájuk?

– Egyáltalán nem szégyen szakértőhöz fordulni, aki segít a pénzbefektetőnek. Ám az is jó megoldás, ha a leendő gyűjtő – és most mellékes, hogy csupán befektetni kívánja-e a pénzét, vagy valóban értékes műalkotásokkal akarja-e magát körülvenni – elkezdi forgatni, tanulmányozni az elmúlt évek aukciós katalógusait, kiállítási prospektusait. Ezekből egyértelműen kiderülnek a tendenciák. Hogy pár évvel ezelőtt például egy Szőnyi, vagy Mednyánszy festmény mennyiért kelt el és mennyit ér most, felfelé vagy lefelé tart-e a művész “ára”.

– A szakirodalom általában emelkedő árakról számol be, de vannak-e olyan művészek, akiknek a munkáiért egy-két évvel ezelőtt még többet fizettek a gyűjtők, mint manapság?

– Zuhanó áru alkotásokról nem tudok, de olyan akad, amelynek nem emelkedik az értéke. Glatz-ot tudnám említeni, vagy egy átlagos szintű Kádár, Scheiber képet. Pár évvel ezelőtt volt ugyanis egy Kádár-Scheiber láz, ami mára elcsitult. A jó Kádár és Scheiber képek azonban még mindig horribilis pénzekért kelnek el, és nemcsak itthon, hanem külföldön is.

– Már említette, hogy egyre több magyar műalkotás jelenik meg a külföldi aukciókon.

– Jellemzően a hazánkba látogató külföldiek veszik meg őket itt, amit aztán később hazájukban magasabb áron értékesítenek. Ők még inkább nem az alkotó neve, hanem a festmény tematikája és minősége miatt vásárolnak. Honfitársaink szintén adnak el külföldön festményeket, de tapasztalatom szerint nem a csúcsminőségű alkotásokat. A neves magyar alkotó kvalitásos munkája itthon ugyanis magasabb áron kel el, mint például Nyugat-Európában, ahol jellemzően csak a szakemberek ismerik az adott művész nevét. Ezért egy Szőnyiért például kint többet lehetne kapni, mint itthon, de mondjuk Szántó Mária – aki kommersz festő ugyan, de a maga nemében nagyon látványos – alkotásai külföldön jobb áron kelnek el.