Felpörgött a magyar geotermikus energiapiac

Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának új jogszabályi kereteit. Az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a megújított rendelkezéseknek köszönhetően már 39 új projekt indult el, amelyek a Pannon-medence földhőjének felhasználásával erősíthetik Magyarország energiaszuverenitását.

A földhő megújuló energiaforrásként nagyrészt korlátlan és folytonos energianyereséget jelent az abba befektető országok számára. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik. E lehetőségek hatékony kiaknázásának igényét még nyomatékosabbá tette a nemzetközi energiaválság. 2010 után több mint négyszeresére nőtt a geotermikus hőenergia kitermelése, de bőven van tere a zöldenergia további felhasználásának is.

Majd egy évtizedes lazsálás után, mintha elindult volna valami a magyar zöld energia piacon (Fotó: Depositphotos)
Majd egy évtizedes lazsálás után, mintha elindult volna valami a magyar zöld energia piacon (Fotó: Depositphotos)

Tavaly a jogalkotó a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságára (SZTFH) bízta a geotermikus energia kinyerésének és energetikai hasznosításának engedélyezési és felügyeleti hatásköreit. Az új rendelkezések tavaszi hatályba lépésével kiszámítható és rugalmas jogszabályi környezet jött létre, amely lehetővé teszi a gyors és hatékony ügyintézést, jól tervezhető, ütemezhető beruházások indítására ösztönöz az ország minden részében.

Az új engedélyezési rendszer eredményességét igazolja, hogy az elmúlt tíz évben megvalósult egyetlen koncesszióhoz és évi 4-5 energetikai projekthez képest a jelenlegi struktúrában már közel száz kérelem érkezett be. A Geotermikus Energia Bizottság szakmai véleménye alapján az SZTFH eddig 39 esetben engedélyezte a geotermikus kutatások megindítását. A hatóság a szakmai párbeszédhez alkalmas fórumot biztosító Magyar Geotermia Klaszter létrehozásával, az országos geotermikus kutatási program folytatásával is segítette az iparág fellendítését. Az állami mozgásteret a geotermikus energia kutatásában és kitermelésében jelentősen növeli a hazánkban egyedülálló szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező vállalkozás, a Rotaqua Geológiai-, Bányászati Kutató Mélyfúró Kft. megvásárlása.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo