Egyáltalán nincsenek nehéz helyzetben azok, akik februárban részesülnek majd az akkor esedékes kormányzati juttatásokból, és szeretnék érdemi hozam mellett elhelyezni pénzüket: több bank kínálatában is találni infláció feletti éves kamatra vonatkozó ajánlatokat a lekötött forintbetéteknél – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Fotó: Depositphotos
Gergely Péter emlékeztet: a februári hónap idén is sok extra pénzt hoz a háztartásoknak, hiszen – 2022. után másodszor – az érintett testületeknél dolgozók megkapják a fegyverpénz néven ismert juttatást, és most először érkezik majd a 14. havi nyugdíj első részlete is a már évente, menetrendszerűen folyósított 13. havi mellett. Önmagában ennek a három tételnek hozzávetőleg 1 200 milliárd forint a költségvetési hatása, de februárban kaphatják meg először az szja-mentes jövedelmüket a kétgyermekes, 40 év alatti anyák is.
Friss pénz kell a magas kamatokhoz
„Ezek a juttatások a megtakarítási piacon is látható nagyságrendet jelentenek, és azok, akik alacsony kockázat mellett, de érdemi hozammal szeretnék félretenni az extra bevételüket, a lekötött forintbetétek között is találhatnak kedvező ajánlatokat” – emeli ki a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezeknél a konstrukcióknál – teszi hozzá – a friss pénz elhelyezése a legfontosabb feltétel, ám ennek ebben az esetben nincs jelentősége. A BiztosDöntés.hu lekötött forint betét kalkulátora szerint az akciós ajánlatoknál különösebben nagy összegek elhelyezését sem várják el a pénzügyi szolgáltatók.
Ami a most élő ajánlatokat illeti, a Gránit Bank hat hónapos futamidejű KamatMax betétjénél 6 százalékos az elérhető, éves kamat, ha friss pénzről van szó, és teljesülnek az előírt feltételek. A három hónapos futamidejű eBank betétnél 6,15 százalék az elérhető, éves kamat: itt is új pénzt kell elhelyezni, és élő eBank szerződés is szükséges a lekötéshez. Feltétel emellett, hogy a futamidő alatt legalább két egymást követő naptári hónapban, egyenként legalább 400 000 forint egyösszegű jóváírás érkezzen az ügyfél számlájára. A Prémium számlacsomaghoz tartozó megtakarítási számlán lévő összegre évi 4,80 százalékos – az aktuális jegybanki alapkamatnál 1,70 százalékponttal alacsonyabb – kamatot fizet a bank, napi kamatjóváírással.
Az OTP Bank Prémium Forint Betét nevű konstrukciója a prémiumbanki szerződéssel rendelkező ügyfeleknek szól: itt is új pénz helyezhető el, 6 hónapos futamidőre, legalább 100 ezer forint összegben, az elérhető éves kamat 6 százalék.
A MagNet Banknál a helyben vezetett bankszámla mellett legalább 500 000 forint friss pénz elhelyezése szükséges az akciós lekötött betéti kamatok eléréséhez. A pénzintézet 3 hónapos futamidejű, Prizma forint betétjénél most 6,62 százalékos az elérhető, éves kamat. A MagNet Bank akciójában kínálnak hat hónapos és 12 hónapos lekötést is: előbbinél évi 6,45 százalék, utóbbinál pedig 4,61 százalék az elérhető kamat. A pénzintézet kifejezetten új ügyfeleknek szóló konstrukciót is kínál Hello Betét néven, amely hat hónapos futamidejű, és évi 4,20 százalékos kamatot fizet 500 000 és 10 millió forint közötti összeg lekötése esetén. A konstrukció érdekessége, hogy az ügyfél a számlanyitást követő 30 napban egyszeri bónuszra válik jogosulttá, amelyet a Hello betét lejárati hónapját követő hónap 10-éig írnak jóvá a számláján. Az egyszeri bónusz összege a lekötött összegtől függ, és akár a 100 ezer forintot is elérheti.
A Trive Bank eBetét Kamatbónusz nevű konstrukciójánál 12 hónapos futamidőnél, megújuló lekötéssel évi 8 százalékos kamat érhető el, ha teljesülnek az előírt feltételek. Az egyszeri lekötésre évi 7,50 százalékos kamatot fizet a pénzügyi szolgáltató. A konstrukció elérhető 3 és 6 hónapos futamidejű változatban is: utóbbinál 7,5 százalék az éves kamat megújuló lekötésnél.
A Cofidis Bank Takarékszámláján látra szóló, és lekötött betétek is elhelyezhetők. Ami a lekötött betéteket illeti, egyéves lekötésnél 5,50 százalék, 2 éves lekötésnél pedig 5,75 százalék az elérhető éves kamat.
A CIB Bank Tandem Megtakarítás néven kombinált betétet tart a kínálatban: itt az elhelyezett pénz harmadát adó betéti résznek minimum 100 000 forintnak kell lennie, a futamidő 6 hónap, az elérhető éves kamat pedig 7 százalék. A Magnifica nevű prémiumbanki szolgáltatásra jogosult ügyfelek magasabb, évi 10 százalékos kamatot kaphatnak a betéti rész után.
Gergely Péter szerint a frissen érkező pénznek helyet kereső, de gyakorlatilag kockázatmentes konstrukciókban gondolkodó megtakarítóknak a lakossági állampapírok is jó alternatívát jelentenek: ezek nagy előnye, hogy szocho- és kamatadó-mentes az elért hozam, ám a vásárláshoz elengedhetetlen az értékpapírszámla megléte. A lakossági állampapírok közül jelenleg a Fix Magyar Állampapír az egyik legnépszerűbb konstrukció: ennél 5 éves a futamidő, 7 százalék az éves kamat, a kamatfizetés pedig negyedévente történik.
Alig köti le a pénzét a lakosság, és ez nagy gond
„Annak ellenére, hogy bőven találni a megtakarítási piacon gyakorlatilag kockázatmentes, mégis érdemi hozamot kínáló lekötött betéti és befektetési konstrukciókat, folyamatosan növekszik a lekötetlen folyószámlabetétek állománya a lakosságnál” – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint – teszi hozzá – a november végi, bő 13 750 milliárd forintos lakossági betétállomány 85,4 százaléka – 11 737 milliárd forint – lekötés nélkül pihent a folyószámlákon, ami nyilvánvalóan rendkívül magas, és egészségtelen arány. „A lekötetlen lakossági betéti portfólió jelenlegi méretéből kiindulva éves szinten több száz milliárd forint, kockázat nélkül elérhető kamatról, illetve hozamról mondanak le önként a háztartások: ezen a helyzeten mindenképp érdemes lenne javítani” – emeli ki Gergely Péter.