Nagy gondolat volt, jól is fog mutatni a történelemkönyvekben. Azokban a napokban, amikor az Európai Unió voltaképpen a belső, egységes piacot a teljes versennyel együtt ejtette, tényleg nem árt visszaemlékezni egy egykoron aktív, ma mérsékelten aktív uniós diplomata, Balázs Péter pár éve tett kijelentésére. A közgazdász vándorgyűlés hallgatóinak mondta, "a 2013-as év ugyanis egészen konkrét napi egyeztetéseket igényel a költségvetés tervezése során. Vagyis legalább tíz évre kell előre látni, de erre csak az képes, aki ezt az időmennyiséget be tudja ágyazni egy 15-20 éves időtávba. Ám ilyen vetülethez azt is tudni illik, hogy kinek is tervez az ember, mivel ebben a perspektívában már nem pusztán a saját korosztályra kell tekintettel lenni, hanem a következő generációkra is."

Balázs Péter 2004 augusztusában amolyan nekrológot adott el, melyet 2007 júniusa tesz igazán aktuálissá: az uniós alkotmányt reformra átkeresztelő, amúgy pedig a 15-20 éves távlatokat látni egyre kevésbé hajlandó EU most éppen azt tudta elérni, hogy legalább a múltat ne értékelje föl saját napi, Varsóra hangolt politikája. Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő bianco nyilatkozta, a jelenlegi tervezet az unió működőképessége érdekében nagyon sok előrelépést tartalmaz is bizonyára ma már nem hangozna el,

Ott, ahol talán mérséklődött volna a nemzetállami szerep és nőtt volna az uniós, most patthelyzet alakult ki, s például az exportorientált magyar gazdaság az uniós belső piaci szabadságot tehát veszni látja. Erre a magyar szívfájdalomra éppen úgy szerényebb figyelmet fordított Brüsszel a hétvégi csúcson, mint arra, hogy a versenyképességét javítani legyen képes az EU. S amíg történelemórákat adnak egymásnak a csúcstalálkozó résztvevői, addig a politikai döntéshozatal változatlanul lassan korszerűsödik, a lehetségesnél is jobban dominálnak a kormányok, legyen szó akár költségvetésről, akár az intézményi döntéshozatali rendszerről. A magyar gazdaság egyensúlyi helyzete javításának, majd pedig a növekedési pályája felgyorsításának nem mellékes külső feltétele, hogy hányadán is áll az EU saját magával. 

Márpedig válság közeli helyzetbe került az integráció, feszültség övezi a költségvetést, kérdésessé vált a belső szolidaritás, tovább gyengül Európa versenyképessége, homokba futott az alkotmányozási kezdeményezés után immáron a "csak" reform is. A válságokból való kilábalásban eddig még jeleskedett az EU, most azonban be kell látnia, minden perc késés ránk üt vissza. Ki tudja, hogy meddig és mennyire stabil Amerika gazdasága, azt viszont látni illik, hogy a Távol-Keletről már észre sem venni Európát. Ezért sem örvendetes, hogy mikor végre a német, a brit és a francia belső hatalmi váltás jót tehetne az egész uniónak is, lassítani, nehezíteni képes a folyamatot a lengyel uniós magatartás. Belső, egységes piacról és teljes versenyről egyelőre éppen úgy nem bölcs álmodni, mint arról, hogy alkotmányhelyettesítő alkotmányra tegyen szert Európa. De ha erről nem, illetve erről sem, akkor vajon miről? Budapesten egyelőre nem egyszerű megtalálni a választ - sőt, Brüsszelben, a következő uniós elnöklés fővárosában, Lisszabonban sem.

No és Varsóban?