A belföldi értékesítések árszintje 0,2%-kal, az exporté 0,3%-kal maradt az előző havi alatt. A termelői árak árnövekedésének üteme 12 havi összehasonlításban is tovább mérséklődött (1,9%). Az értékesítések áralakulását tekintve ellentétes irányú árdinamika regisztrálható: míg a belföldi értékesítések árai 2001 októberében 6,1%-kal magasabbak, addig az exportértékesítési árak 1,8%-kal alacsonyabbak voltak a tavaly októberben megfigyelt áraknál.
A belföldi értékesítések árai ebben az évben először nem érték el a megelőző havi árszintet, elsősorban a feldolgozóipari ágazatok átlagosan 0,3%-os ármérséklődéséből adódóan. A legerőteljesebb negatív előjelű ármozgás a vegyiparban, ezen belül is a kőolaj-feldolgozás területén jelentkezett (–4,1%). A többi feldolgozóipari ágazatban
a –0,9% és +0,7% közötti sávban változtak az árak. A mérsékeltebb dinamikán belül a belföldi értékesítések több mint Ľ-ét képviselő élelmiszer-, ital- és dohánygyártás ágazat áralakulása érdemel külön figyelmet, mivel az előző két havi mérséklődő árszintet októberben 0,3%-os árnövekedés követte. Ugyanakkor a 12 havi árnövekedés üteme az év első felére jellemző 20% körüli éves növekedéssel szemben először került 10% alá (9,7%). A havi árnövekedést itt a gyümölcs-, zöldség-, valamint a tejfeldolgozásban, továbbá a növényiolaj-gyártásban 1,5–5,9% között emelkedő árakat eredményeztek, míg a takarmánygyártás, malomipari termékek, keményítőgyártás, húsfeldolgozás alágazatokban 0,3–1,6% közötti árcsökkenés volt megfigyelhető.
A feldolgozóiparon kívüli ágazatokban ugyanakkor emelkedtek a belföldi értékesítési árak: a bányászatban 0,8%-kal (elsősorban a szénbányászat- és tőzegkitermelés árainak 5,4%-os árnövekedése következtében), a villamosenergia-, gáz- és vízellátás ágazatban 0,2%-kal, melyet a gőz- és melegvízellátás 2,2%-os árnövekedése váltott ki.
Az ipari termékek forintban kifejezett exportárai a havi és éves ármozgást tekintve egyaránt elmaradtak a szeptemberben regisztrált adatokhoz képest. A havi ármozgások –8,1% és +0,5% között változtak, előbbi a kőolaj-feldolgozás, utóbbi az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás, kiviteli árainak alakulását tükrözi.
Enyhén csökkentek az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak 2001 októberében 0,3%-kal elmaradtak az előző havitól, a május-júniusi árszintcsökkenések után ebben az évben harmadszor csökkentek - derül ki a KSH jelentéséből.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.