Ennyivel drágultak az ingatlanok az agglomerációban

Továbbra is kiemelkedő a fővárosi agglomeráció vándorlási többlete: az elmúlt húsz évben több településen is megduplázódott a lakosságszám, a megnövekedett kereslet pedig áremelkedéssel járt - állapították meg az Otthon Centrum elemzői.

A nagyobb városokra fókuszálva ugyanez a trend látszik: a fővároshoz közelebbi, nagyobb települések használt családi házai esetében átlagosan 583 ezer forint a négyzetméterár, ami majdnem 100 ezer forinttal magasabb a Pest vármegye egészére jellemző átlagértéknél. A fajlagos átlagárak azonban az utóbbi fél évben nem emelkedtek a városokban, ami azzal magyarázható, hogy sokan nem a nagyobb városokat, hanem az egy léptékkel kisebb településeket, azon belül is az olcsóbb árfekvésű községeket, kisebb városokat választották – árnyalta a képet a szakember. Az agglomerációs városok fajlagos árát tekintve Budakeszi a listavezető 920 ezer forintos, átlagos négyzetméterárral, majd Vác (900 ezer forint), Dunakeszi, valamint Szentendre a sorrend (730 ezer forint). Az agglomeráció délkeleti részén elterülő városok olcsóbbak, a négyzetméterenkénti irányadó ár félmillió forint körül alakul.

A lakástípusok közül egyértelműen a családi ház az agglomeráció sztárja, hiszen ebből van a legnagyobb kínálat. Társasházi lakások iránt csak néhány városban van számottevő érdeklődés az agglomerációban. Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai alapján a négyzetméterenkénti átlag 776 ezer forint.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo