Eltűntek a vevők, egyre jobban fáj a vállalatoknak

Egyre nagyobb nehézséget okoz a kereslethiány, a cégek negyedének veszélyezteti a működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményéből. Az infláció és a magas energiaköltségek még ennél is több vállalkozást hátráltattak az elmúlt fél évben, miközben a szakember- és az alapanyaghiány már kevésbé van jelen a mindennapokban. Az energiaköltségek csökkentésére a cégek felének már van terve, első helyen a korszerűsítés áll.

Az elmúlt fél évben sem lélegezhetett fel a kkv-szektor. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatásunk legutóbbi eredménye szerint továbbra is az infláció (37 százalék) és az energiaköltségek (34 százalék) hátráltatták leginkább a cégek működését az elmúlt 6 hónapban. Ezt követően azonban jelentősen átrendeződött a sorrend.

„Az árfolyamváltozást (28 százalék) jelölték meg a cégvezetők az üzletmenetet nehezítő tényezők között a harmadik helyen, ami főként a kis- és középvállalkozásokat érintette érzékenyebben. Az infláció következtében az adók, járulékok és a béremelés is egyre nagyobb terhet ró a cégekre, már minden negyedik vállalkozásnak okoz problémát a mindennapi működésben, további 24 százaléknak pedig a kereslethiánnyal is szembe kellett néznie. Utóbbi két tényezőnél azt látjuk, hogy negyedévről negyedévre egyre hangsúlyosabbak, ilyen magas arányokra az elmúlt 3 évben nem volt példa az index történetében, még a koronavírus alatt sem” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

A kutatás arra is rávilágít, hogy most már csak a kkv-k ötödének okoz problémát megtalálni a megfelelő szakembert (22 százalék), holott 2 éven keresztül, 2020 és 2022 között rendszerint az első helyen szerepelt az akadályozó tényezők rangsorában. Emellett az alapanyagellátás is feltehetően gördülékenyebb lett az év első felében, mert már ez sem befolyásolja markánsan az üzletmenetet.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo