Eljött a trendforduló a külkereskedelemben?

A várakozásoknál kisebb, 165 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben az év első hónapjában, ami nagyjából megegyezett a decemberi egyenleggel.

Az energiaárak tavaly év vége óta jelentősen csökkentek, így az idei év tavaszától szignifikánsan javulhatnak a cserearányok. Amennyiben az energiaárak a jelenlegi szint körül maradnak az év hátralévő részében, a külkereskedelmi egyenleg akár 7 milliárd euró körüli értékben is javulhatna, érdemben hozzájárulva a folyó fizetési mérleg javulásához, amit más tényezők is javíthatnak. A hiány tehát akár a töredékére is csökkenhetne, sőt, más tényezők javulásával el is tűnhetne. Ez pedig erős korrekciós támaszt adhat a forintnak is, ahogy a mostani adatra is mérsékelt erősödéssel reagált, mivel korábban épp az egyenlegnek a romlása volt a fő negatív érv a hazai deviza ellen.

A beruházások és a fogyasztás idei lassulása, valamint a cserearányok várható javulása miatt a külkereskedelmi egyenleg javulására számítunk a következő hónapokban, amit az ellátási problémák és a chiphiány enyhülése, valamint új termelőkapacitások üzembe helyezése is támogathat az export javulásán keresztül. Az energiaárak előrejelzésével kapcsolatos nehézségek és váratlan volatilitások miatt továbbra is bizonytalanságok övezik a külkereskedelmi teljesítményt, azonban az új ipari kapacitások kiépülésével a következő években újra javulhat a külkereskedelem egyenlege. Idén a külkereskedelmi hiány 2 milliárd euró alá mérséklődhet az előző évi 8 milliárd euró feletti szintről, azonban a kulcskérdés energiaárak tartósan a jelenlegihez hasonló kedvező szinten alakulása esetén értelemszerűen ez a szám további javulást mutathat – írta az elemző.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo