Elfogytak a fizikai munkát vállalók

Mostanra már látszik a túlképzés „eredménye” a munkaerőpiacon: a gyári munkások válogathatnának az állások között, míg egy ügyfélszolgálatos pozícióra sokszoros a túljelentkezés.

Kép: FreeDigitalPhotos.net/scottchan

„Napjainkra Székesfehérváron eljutottunk odáig, hogy kijelenthetjük: gyakorlatilag nincs munkanélküliség. Vannak olyan szegmensek, olyan munkavállalói csoportok, akik munkaadói szempontból nem preferáltak. Az ő elhelyezkedésük továbbra is nehézkes, de a műszakban végzendő fizikai munkát vállaló emberek elfogytak. Nincsenek már olyan rétegek, akiket aktivizálni lehet, ha új jelentkező érkezik, az vagy friss belépő a munkaerőpiacra, vagy a jelenlegi munkahelyével nem elégedett, és váltani szeretne. Ez azonban nem pótolja a meglévő munkaerőhiányt – mindössze a fluktuációt növeli – mondja Ottó Csaba, a Man at Work Kft. ügyvezetője.

                          Nem hatékony a munkaerőpiac, szakemberhiány                              lesz

Alacsonyabb a munkaerőpiac hatékonysága Magyarországon, mint például Chilében – egy korábbi felmérés szerint. A nemzetközi előrejelzések alapján ráadásul 2020-ra több mint százezer felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember fog hiányozni az országból. Akinek viszont van képzettsége, az sok esetben olyasmit tanul, ami nem eladható a munkaerőpiacon.
„Kijelenthetjük, hogy a válság a munkaerőpiacon köddé vált. Az észak-dunántúli termelő cégek – tapasztalataink szerint – fejlesztenek, építenek, beruháznak… És szembesülnek azzal, hogy míg eddig 8-10-12 főből tudták kiválasztani a számukra legmegfelelőbb munkaerőt, addig most az adott – piacképes – munkavállalónak van 2-3 választási lehetősége, hogy elhelyezkedjen. Megszokott metodika volt ez eddig is a hiányszakmákban dolgozóknál, de most nem informatikusról vagy CNC programozóról, de még csak nem is AWI/AFI hegesztőről beszélünk, hanem betanított munkásokról! A hazánkban évek óta sulykolt túlképzés megmutatja eredményét egy egyszerű összehasonlításban is: míg egy képzettséghez nem feltétlenül kötött, ügyfélszolgálati pozícióra napi 130-150 pályázat érkezik, addig elmondható, hogy szintén képzettséghez nem kötött gyári munka esetében jó, ha a tizedannyi jelentkezés befut. Kijelenthető, hogy eljött a HR-szolgáltatók, személyzeti tanácsadók ideje, mivel a tapasztalatuk és új utakon járó keresési módszereik segítsége nélkül a következő néhány év munkaerőínsége nem orvosolható” – tette hozzá a szakember.

A probléma más szakterületeken is szembeötlő, veszélyben van a szabó szakma, de a faipar is küzd – mondta egy korábbi nyilatkozatában Koronka Lajos, az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatója. De a kisiparos munkák is egyszerűen eltűnhetnek – egyszerűen nem lesz pár év múlva ember, aki megjavítson valamit.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo