Elégedetlenebbek lettek a magyar munkavállalók

A Trenkwalder idei Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 5,9 volt az 1-10 közötti értékelési skálán, ami a tavalyi 6,4-hez képest 0,5 pontos csökkenést mutat.

A Trenkwalder munkaerő-mobilitás témában a tavalyi bevezetést követően idén is elvégezte a hazai piacon hiánypótlónak számító kutatását, amelynek során több mint 3000 munkavállaló válaszait értékelték. A válaszokból kiderült, hogy az elmúlt egy év során jelentősen nőtt a munkaerő mobilitási készsége: megfelelő feltételek mellett 53 százaléknyian készek elhagyni jelenlegi lakhelyüket, ami jelentősen magasabb a tavaly mért 35 százaléknál. A legnagyobb arányban erre az észak-keleti és a dél-nyugati megyékben élők költöznének, Baranya (65 százalék) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (64 százalék) megye, valamint – talán kissé meglepő módon – Vas megye (69 százalék) mutat kiugró értékeket, utóbbi területen azonban jóval magasabb azok aránya, akik külföldre (41 százalék) vagy megyén belüli másik településre (37 százalék) költöznének.

A költözés mellett elsősorban a jobb megélhetés miatt döntenének (69 százalék), de fontos szempont a stabilabb jövő (33 százalék) és a több munkalehetőség (32 százalék) is. A válaszadók 34 százaléka erre elsősorban külföldön, míg 66 százalékuk belföldön lát lehetőséget. Azok a válaszadók, akik országon belül költöznének, legmagasabb arányban Pest megyét, Győr-Moson-Sopron megyét, illetve Budapestet jelölték meg kívánt célpontként.

„A munkaerő elvándorlása jelentős kockázatokat és nehézségeket teremt a munkáltatók számára, ezért nekik a belföldi munkaerő mobilitási készségeinek ismerete igen jelentős versenyelőnyt jelenhet – mondta G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója a felmérés eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen. – Ezzel a felméréssel ugyanakkor nem csupán a munkavállalók migrációjának részletes megismerése volt a célunk, hanem az is, hogy a döntéshozók számára feltárjuk: milyen jellegű intézkedésekkel lehetne egy-egy régióban maradásra bírni a munkaerő minél nagyobb részét.”

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo