Eladó a Mária Terézia-laktanya

Kastélyokra, laktanyákra, nagy alapterületű városi ingatlanokra keres vevőt az állam: közel 20 milliárd forint értéket képviselnek azok az épületek, amelyekre pályázatot ír ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.

Szeptember közepétől mintegy tíz fővárosi és vidéki ingatlant dob piacra a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Becsült értékük eléri a 20 milliárd forintot. Köztük van például a Club Aliga, az Üllői úton lévő volt Mária Terézia-laktanya, néhány Kútvölgyi, és Béla király úti ingatlan, valamint kecskeméti, szombathelyi és debreceni, az érintett városok belső részein fekvő épület, melyeket kisebb-nagyobb mértékben felújítottak a "megmérettetésre". Sugár László, a KVI vezérigazgató-helyettese elmondta: a piac már régóta várja ezen ingatlanok eladósorba kerülését. A meghirdetett nyílt pályázat kétfordulós lesz, melyen végül nyílt licittel dől el, hogy ki szerzi meg az értékes ingatlanok valamelyikét. 

Emellett a kincstári szervezet a kezelésében lévő műemlék épületek közül -- a korábbi évekhez hasonlóan - idén is többet vagyonkezelésbe, néhányat pedig eladásra kínál fel. Közülük elsőként még idén májusban az acsai Prónay-kastély hasznosítására írt ki pályázatot: erre mindössze két hazai befektető érdeklődött. (Ez az épület évtizedeken keresztül az újságírók pihenését szolgálta, lévén a tulajdonosa a Magyar Nemzetet és a Magyar Hírlapot is kiadó Lapkiadó Vállalat volt - a Szerk.) A benyújtott pályamunkákat szeptember elején bírálták el, és mivel mindkettőt eredménytelennek találták, a pályázati feltételek módosítása után újabbat írnak ki. Mint megtudtuk, a pályázatokban felvázolt üzleti tervet nem találták kellően megalapozottnak, s a hasznosítási célt pedig rentábilisnak. Az ingatlan vagyonkezelésbe adásával a cél az, hogy a műemlék-együttes helyreállítását magántőke finanszírozza, és az általa kialakított funkciót - biztosítva a látogathatóságot -- hosszú távon "üzemeltesse" az épületben. Az elbírálásnál fontos szempont, hogy a nyertes pályázó az épületet helyreállítsa, és  gazdaságosan működtettesse.

 A XVIII. század első felében épült, összesen nettó 1326 négyzetméter alapterületű Prónay-kastély egyébként 2,8 hektáros területen fekszik, s egy kocsiszín, könyvtár és vincellérház is tartozik hozzá. Reprezentatív, falképekkel gazdagon díszített belső terei, korhű berendezései révén alkalmas múzeum működtetése mellett időszaki kiállítások, programok és hangversenyek rendezésévek kísért idegenforgalmi centrum kialakítására. A helyreállítást, amely mai árakon kb. 800-900 millió forintot vesz igénybe, a nyertes befektetőnek három-négy év alatt kell megvalósítania.

Októberben újabb két kastély, a baktalórántházi Dégenfeld, valamint a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély tulajdonjoga is megpályáztatásra kerül. A klasszicista stílusú, 1840 körül épült, 12 hektáros parkban fekvő, közel 3000 négyzetméteres Dégenfeld kastély felújítási költsége meghaladja a 200 millió forintot. Ennél jóval többe kerül a barokk jegyeket hordozó sopronhorpácsi Széchenyi-kastély helyreállítása. Ez utóbbi, az 1770-es években épült műemlék ingatlan jelenleg -10 bérlővel - lakóépületként funkcionál: helyreállítása a becslések szerint megközelíti a 700 millió forintot. Mindkét kastély alkalmas idegenforgalmi funkcióra, például szálloda-kialakításra.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo