Egyértelmű, miért aggódnak az energiaszektor fejesei

A geopolitikai helyzet jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az energiaszektorban. Az érintett vállalatok vezérigazgatóinak 55 százaléka ezt sorolta az első helyre a gazdasági bizonytalanság és a Gen AI okozta versenyhelyzet előtt – állapítja meg Energy CEO Outlook jelentésében a KPMG. A vállalatvezetők 78 százaléka azonban 2023-hoz hasonlóan így is optimista a cég növekedését illetően a következő három évben. A mesterséges intelligenciát egyszerre tekintik kockázatnak és lehetőségnek.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A védekezés természetesen komoly ráfordításokkal is jár. Az energiaszektorban tevékenykedő cégek vezetőinek 72 százaléka nyilatkozta azt, hogy vállalata növeli a kiberbiztonságba történő beruházásokat az AI fenyegetések elleni védelem érdekében. Jóval kevesebben (52 százalék) bíznak azonban abban, hogy vállalatuk képes lépést tartani a gyors AI-fejlődéssel.

Vissza az irodába – az energiaszektorban is

A tehetséggel és a munkaerővel kapcsolatos kérdések egyébként továbbra is kulcsfontosságúak. A generációs tényezők kiegyensúlyozása döntő lehet, mivel a tapasztalt dolgozók közelednek a nyugdíjhoz, a fiatalabbak pedig általában másként viszonyulnak a munkamodellekhez, a karrierutakhoz és a társadalmi értékekhez. A megkérdezettek 93 százaléka úgy véli, hogy ezek a tényezők hatással lesznek a cégnél a toborzásra, a tehetségek megtartására, a vállalati kultúrára. Annak ellenére azonban, hogy a fiatalabb generáció kedveli a távmunkát és a hibrid munkavégzést, a vezérigazgatók 93 százaléka azt jósolja, hogy a következő három évben a dolgozók teljes mértékben visszatérnek az irodákba. Nem csoda, hogy a teljes mintán mért 83 százalékhoz képest az energiaszektor vezetői jobban hisznek az irodákba visszatéréshez, hiszen kritikus infrastruktúráról, jelentős eszközállományról van szó eben az iparágban.

A KPMG által megkérdezett vezetők azt is felismerik, hogy jelentős erőfeszítésekre lesz szükség a dolgozók képzéséhez: csak 23 százalékuk biztos abban, hogy alkalmazottaik rendelkeznek a megfelelő készségekkel az AI előnyeinek kiaknázásához.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo