Egyelőre fütyülnek a bankok az újépítésű lakásokkal kapcsolatos egy hónapos kormányrendeletre

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén. A szabályozás egy régi problémára nyújthat megoldást: lehetőséget ad arra, hogy az építés alatt álló társasházi lakások esetében a bank a hitelt ne csak a projekt végén, hanem már az építkezés során, készültségi szintekhez igazítva, szakaszosan folyósítsa – mindezt az állami támogatások érvényesítésével akár már az első részfolyósítástól számítva.

Ez jelentős változás a korábbi gyakorlathoz képest, ahol a finanszírozás csak a használatbavételi engedély után történt meg. Addig a a saját erőn kívüli költségeket a beruházók viselték projekthitelből vagy egyéb saját forrásból finanszírozva, a vevők pedig sokszor hónapokig fizettek egy még el sem készült lakásért.

Kinek kedvez ez a fordulat?

A szakaszos folyósítás elméletben felszabadíthatja fejlesztői oldalról a magas tőkeigényt és vevői oldalon csökkenti azt a hátrányt, amellyel a hitelből vásárlók indulnak a készpénzes vevőkkel szemben.

Nehéz megreformálni a magyar ingatlanpiacot
Nehéz megreformálni a magyar ingatlanpiacot
Fotó: DepositPhotos.com
A társasházi építményi jog bevezetésével a rendelet lehetővé teszi a vevő különálló tulajdonjogának bejegyzését a megvásárolni kívánt ingatlanra már az építési fázisban. Ennek a vevői jogi védelemnek köszönhetően a banki jelzálogjog is bejegyezhetővé válik – ezzel megnyitva az utat az építés közbeni folyósítás előtt.

A szabályozás beépít egy biztonsági elemet a folyamatba: az óvadéki számlát. A bank erre a zárolt számlára folyósít a projekt megvalósítása során, és ehhez az eladó csak a projekt lezárultával férhet hozzá, ezzel megelőzve a „se pénz, se lakás” típusú helyzeteket – ez egyúttal védelmet jelent az „átárazással” szemben, amivel sok esetben kénytelenek szembesülni a vevők.

Elmondható tehát, hogy ez a szabályozás elsősorban a vevőknek kedvez, a fejlesztőknek marad a saját forrásból vagy projekthitelből történő finanszírozás.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo