Eddig 28 vállalkozó pályázott a 28 milliárd forintra

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A cégek a kapcsolódó technikai felhívás első körében 2024. október 14. és 21. között jelezhették preferencialistájukat. A projekthelyszínek jóváhagyásában a magasabb prioritási szinteket, azok egyezősége esetén a jelentkezési lapok beérkezésének időpontját vették figyelembe. A 28 érdeklődőből kettő mindössze egy települést jelölt meg, amelyekre azonban mástól korábban érkezett be igényjelzés. Így 2024. október 28. és november 4. között újabb benyújtási kör következik, amelybe akár további üzemeltetők is bekapcsolódhatnak.

Az első körben megfelelő helyszínre találó vállalkozások pályázatuk támogatása esetén Albertirsán, Baján, Balmazújvárosban, Bátonyterenyén, Cegléden, Csongrádon, Fehérgyarmaton, Hernádkakon, Kaposvárott, Karcagon, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kisvárdán, Kónyon, Mélykúton, Miskolcon, Nagykőrösön, Nyíradonyban, Nyírbátorban, Sirokon, Somogyjádon, Sopronban, Sümegen, Szekszárdon, Tokajban és Villányban létesíthetnek korszerű elektromos töltőállomásokat.

Az élesben november 6-án induló pályázat célja az energiaátmenet felgyorsítása, a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése. Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el, alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni.

Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható. A beruházások a hazai hálózat fehér foltjainak lefedésével teszik kényelmesebben használhatóvá és kelendőbbé a tiszta és csendes zöldautókat.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo