Dübörög a kullancsbiznisz

Európa első számú vegyszermentes kullancs- és bolhariasztó készülékét egy magyar kisvállalkozás gyártja. A Tickless kullancsriasztó idén tízéves, és immár 1 millió darabot adtak el belőle 5 kontinens 52 országában. A számos innovációs és környezetvédelmi díjjal kitüntetett eszközt olyan ismert partnerek forgalmazzák, mint a Fressnapf, a PetSmart és a Musti Group. A cég alapítója és többségi tulajdonosa, Kiss Dániel Németországban töltött gyermekkora óta kereskedelemmel foglalkozik, az értékesítésben szerzett rutinját pedig immár az emberek és kisállatok egészségvédelmében kamatoztatja.

A cég fejlődésének legjelentősebb mérföldköve pedig 2017-re datálható: ekkor vette a saját kezébe a cég a gyártást is. Erre egyéves árbevételét költötte el. „Szerintem a külső szemlélők azt mondanák, hogy a könnyelműség vezérelt. Volt egy megérzésem, hogy ez a jó döntés. Előre szoktam hinni olyan dolgokban, amikben más még nem tud, valahogyan ráérzek ezekre a dolgokra. Olyan lépcsőfok volt, amit mindenképpen meg kellett ugrani ahhoz, hogy előre haladhassunk. Ez adott lehetőséget ahhoz, hogy növekedjünk, értéket teremtsünk” – fogalmaz. A lépésnek köszönhetően a Tickless 100 százalékban Magyarországon készül, az összes technológiai fejlesztés magyar szakemberekhez fűződik.

Trendivé vált a környezetvédelem

Kulcstényező volt a fejlődésben, hogy egyre fontosabb témává válik világszerte a környezetvédelem, az ökotudatosság, a fenntarthatóság. „Kullancsriasztó helyett valójában lifestyle brand lettünk. Trendi és jó dolog vegyszermentesen védekezni a kullancsok ellen. Mivel az ultrahangnak nincs semmilyen negatív hatása a környezetre és a kutyákra, emberekre sem, mi a jó oldalon állunk, nekünk könnyű szurkolni” – vallja Kiss Dániel. Ezt a folyamatot tükrözte a cég névváltása is: Infinity Trade-ből ProtectOne lett. „Éreztük, hogy a kereskedelmi profilt túlnőtte valami, ami sokkal fontosabb: az emberi jólétért, a biztonságért és az egészségért végzett munka. A ProtectOne névvel egyben felelősséget is vettünk magunkra. Annak felelősségét, hogy megvédjük az embereket, négylábú kedvenceinket és megvédjük azt is, amiből csak egy van: a Földet. A környezettudatosság vált a működésünk alapjává” – teszi hozzá. Feleségére és 3 gyermeke jövőjére is gondolt, amikor ezt a lépést megtette. Kiss Dániel úgy látja: feleségének nemcsak ebben, hanem az összes fontos döntésben kulcsszerepe volt. „Mellettem állt a nehezebb időkben is, hitt bennem és a cégben akkor is, amikor én már nem” – vallja.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo