Dübörög a kullancsbiznisz

Európa első számú vegyszermentes kullancs- és bolhariasztó készülékét egy magyar kisvállalkozás gyártja. A Tickless kullancsriasztó idén tízéves, és immár 1 millió darabot adtak el belőle 5 kontinens 52 országában. A számos innovációs és környezetvédelmi díjjal kitüntetett eszközt olyan ismert partnerek forgalmazzák, mint a Fressnapf, a PetSmart és a Musti Group. A cég alapítója és többségi tulajdonosa, Kiss Dániel Németországban töltött gyermekkora óta kereskedelemmel foglalkozik, az értékesítésben szerzett rutinját pedig immár az emberek és kisállatok egészségvédelmében kamatoztatja.

„Édesanyám ellenezte a zsebpénzt. Nem örültem ennek a körülménynek, de találékonnyá tett. 1989-ben költöztünk Nyugat-Németországba, ott nyitott éttermet a családom. Az étteremben földimogyorót, rágógumit is árultunk. Feltűnt nekem, hogy ezeket az iskola büféjében is lehetett kapni. Mivel az étteremből ezeket ingyen el tudtam hozni, megtehettem, hogy olcsóban adom, mint az iskolai büfé. Így kerestem meg az első pénzemet, nagyjából 50 márkát. Jó üzleti modell volt, ám két oldalról is támadás érte: a szüleim észrevették, hogy érthetetlenül gyorsan fogy a rágó, az iskolabüfésnek pedig feltűnt, hogy nála már senki sem vesz belőle. Az első vállalkozásom így 12 éves koromban meghiúsult, de nem adtam fel: a következő alkalommal alig használt cipők és termékek, például gördeszkák kereskedelmével kezdtem foglalkozni a környékünkön. 13 éves koromban már 400 márkám volt. Hála tehát a zsebpénztelenségnek, vállalkozó lett belőlem” – érzékelteti Kiss Dániel, a ProtectOne tulajdonosa, ügyvezetője, hogy minden kezdet nehéz, de akinek kereskedői vénája van, az előbb-utóbb megtalálja a sikerhez vezető utat.

Jobban olvasni a német gyerekeknél

Ehhez szerinte elsősorban hitre van szükség. „Az, hogy kis magyar cégként ekkora nemzetközi sikert értünk el, részben abból a mentalitásomból fakad, hogy egyszer, általános iskolásként elhatároztam, hogy jobban fogok olvasni a német gyerekeknél a saját anyanyelvükön. Másoknak pár mondat sikerült hibátlanul, engem több mint két és fél oldal után a tanárnő állított le. Hihetetlen volt számomra, hogy megelőztem a helyi gyerekeket. Ebből tanultam meg azt, hogy magyarként is fel tudom venni a versenyt bárkivel” – vallja.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo