Drágult a kötelező biztosítás

Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg. Az éves kgfb-átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, így meghaladták az 52 ezer forintot az idei harmadik negyedévben - derül ki a társaság összefoglalójából.

Márkák és átlagdíjak

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legelterjedtebb autómárkák esetében hogyan alakultak a kgfb-átlagdíjak.

Az Opelek kötelezője mindössze 2 százalékkal nőtt, alig több mint 52 ezer forintra. A Volkswagenek, Renault-k, Fordok esetében az átlagdíj egyaránt 4 százalékkal 57-58 ezer forintra emelkedett. A Suzukiknál már 7 százalékos volt a kgfb-drágulás, az átlagos éves díj így valamivel több mint 42 ezer forint volt.

A Daciáknál és Toyotáknál 10-10 százalékos díjemelkedés történt, ennek eredményeként 44 ezer és 51 ezer forintot tett ki az éves díj. Besnyő Márton közölte, hogy mind a kötelező, mind a casco esetében vannak különbségek a piacon, ezért érdemes a különböző ajánlatokat átnézni és összehasonlítani, mielőtt egy-egy autós megköti az új biztosításokat.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo