Dől az áru Magyarországra

A magyar tengeri konténeres áruforgalom 2025-ben éves összevetésben több mint 17 százalékkal nőtt a konténerek száma alapján, konténer egységszámban (TEU) kifejezve elérte a 426 484 darabot; a bővülést döntően az import táplálta – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).

A forgalom élénkülésében fontos szerepe volt a gyárépítésekhez kapcsolódó beszállításoknak, a lakossági fogyasztás fokozatos erősödésének, valamint annak, hogy a tengeri szállítás összességében kedvező alternatíva maradt más útvonalakhoz képest.

A magyar tengeri konténerforgalom 2025-ben is alapvetően importvezérelt maradt, az import és export éves átlagos aránya 70/30 volt. A növekedés nagyobb részét a beérkező árumennyiség adta.

A növekedés mellett 2025-ben végig gondot okozott több nagy kikötő zsúfoltsága, valamint a vasúti késések és járattörlések. Emellett a pályamunkák és vágányzárak is gyakran lassították a szállítást. Pozitív fejleményként értékelték ugyanakkor, hogy Rijekában megkezdődött egy új terminál fokozatos beüzemelése, ennek hosszabb távú hatása azonban nagyrészt attól függ, milyen ütemben fejlődik a kapcsolódó vasúti infrastruktúra.

Az MLSZKSZ elemzése szerint bár 2025-ben a magyar tengeri konténeres áruforgalom volumenben erősödött, a piac továbbra is nagyon érzékeny a működési zavarokra és az import-export arányának tartós eltolódására. A következő időszak legfontosabb feladata a kiszámíthatóbb szállítási környezet erősítése, különösen a vasúti teljesítmény stabilizálásával és az infrastruktúra fejlesztésével.

A közlemény idézte Bíró Koppány Ajtonyt, az MLSZKSZ főtitkárát, aki elmondta a 2025-ös növekedés azt mutatja, hogy Magyarország szerepe erősödik a nemzetközi áruforgalomban, de a mindennapi működésben még sok a bizonytalanság. A cél az, hogy a növekvő árumennyiséget egyre kiszámíthatóbban és hatékonyabban tudják kezelni.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo