Bokros Lajos leiskolázott bennünket? A válasz röviden: igen, hál' istennek. Történt volt, hogy az elmúlt néhány napban összerendezett publikációban jelentették meg a volt pénzügyminiszternek - mai egyetemi tanárnak és egyetemi gazdasági vezetőnek -, illetve szerzőtársainak a reformtéziseit.
Az egyebek között az És-ben megjelentetett Bokros-felvetések részben arra alapoznak, hogy a már jó ideje meglévő felsőoktatási szerkezeti válság fő jellegzetessége a túlkereslet. A tünetek között pedig a végzősökre "váró" munkanélküliség a legkegyetlenebb, hiszen a fiatal diplomások kétszerte többen vannak állás - illetve a képzettségüknek megfelelő munkahely - nélkül, mint az alacsonyabb végzettségű kortársak. Mérnökből, informatikusból, biotechnológusból kevesebb van, mint kellene, megannyi más diplomás mesterségből viszont egyre veszélyesebb arányú a "túltermelés". Bokros Lajos részletezi is, hogy a fejkvóták szerinti költségvetési finanszírozás milyen károkat okoz. Azzal, hogy a hallgatói létszám tetszőleges növelésére ösztönöz, tényleg túlkereslet keletkezik, annak folyományaként pedig romlik a minőség. Ez a meglévő, az ingyenességet feltételező szisztéma nem tesz különbséget a jómódú és a szegény környezetből érkező diák között, mivel az előbbi is ugyanazt a támogatást kapja meg, mint amit a megfelelő családi háttérrel nem rendelkező.
A Bokros-féle elvekre hajazó egyetemi gazdasági tanácsok által jegyzett vitairat leszögezi, hogy nem tartózik az állampolgári jogok közé a mindenki számára biztosított egyetemi hozzáférés, lévén az nem közszolgáltatás. Ugyanis az a társadalom kisebbik része számára célszerűen elérendő, hatalmas mértékű családi tehervállalással együtt járó, életre szóló nagybefektetés. Ennek haszna - bár kétségkívül az egész társadalmat gazdagítja - mégis elsősorban egyénileg élvezhető. Így az állam korlátozott ideig részt vállalhat a tanulás költségeiből, de a tehetséges jómódúak számára csak jelképes mértékben, a tehetséges szegények számára jelentős mértékben, a tehetségtelenek számára pedig semmilyen mértékben.
A felsőoktatás jövőképét felrajzoló vitairatban áll, hogy nincs szükség a rossz minőségű felsőoktatási intézményekre, azokat egyszerűen be kell zárni. Ennek a műveletnek az első stációja, hogy megszüntetik a fejkvóta alapú finanszírozást. A felsőoktatási alapképzés négy szintjén - ez a következő stáció - a hallgatókkal tandíjat fizettetnek, kivéve a diákok azon maximum 15-20 százalékát, akit a hallgatói önkormányzat rászorulónak ismer el. A büdzsé a jövőben várható munkaerő-piaci igényekkel összehangolt diáklétszámnak megfelelő méretű és összetételű fizikai infrastruktúra létrehozását és fenntartását vállalja fel. E stációkból is következik, hogy időnek utána bezárásra ítéltetnek a minimális kívánalmakat el nem érő egyetemek és főiskolák, illetve a súlyponti kutatóegyetemek több forráshoz juthatnak, ha jellegükből adódó többletkövetelményeknek megfelelnek. A költségvetésnek és a felsőoktatásnak a viszonyát a felek hosszú távú szerződései szabályozzák.#page#
Az oktató személyzet közalkalmazotti jogállását megszüntetni igyekszik a javasolt program, a rektor pedig a szenátus által jóváhagyott normatív szempontrendszer figyelembevétele mellett szabad kezet kap a tanárok kiválasztásában és javadalmazásában. Bokros azt sem itt és most javasolja először, hogy a szenátus legyen a felelőse a tanszabadságnak, a pénzügyekről pedig a stratégiáért is felelős tulajdonosoknak legyen dolga döntéseket hozni. Ez praktikusan a gazdálkodásnak és a tanszabadságnak a különválasztását jelenti.
Bokros Lajos ama kapcsolódó publikációja, amelynek teret a Piac és Profit legutóbbi száma adott, mintegy megelőlegezi e reformok elindításának eredményességét is. Azaz felveti: azzal is érdemes foglalkozni, hogy kinek a számára lesz előnyös a reform. Ugyanis akkor, amikor a gyanakvás légköre lengi körül a gazdaságpolitikát és a kormányzati cselekvést, különös hangsúlyt kellene helyezni arra, hogy azokhoz szóljunk, akik a nyertesei lesznek a változtatásoknak. Az egészségügyben elsősorban a betegekhez és nem az orvosokhoz, az oktatásban főképp a diákokhoz és nem a tanárokhoz. A kormány hajlamos azokkal az erőkkel tárgyalni, akik alapvetően nem érdekeltek a reformok megvalósításában, s sokszor elhanyagolja a potenciális haszonélvezőkkel a párbeszédet.
Tény, hogy a nyilvánosságra hozott vitairat után ellenzéki és kormányzati reagálások is napvilágot láttak. Az előbbiek szerint a Fidesz mindössze annyit "tesz hozzá", amennyit már az elmúlt évtizedben is képviselt. Azaz a reformot, szerkezeti átalakítást, a túlkereslet kiiktatását azzal a népszerű, de a modernizáló szándékot lenullázó közhellyel intézi el, hogy a fiatalok tehetsége és szorgalma döntse el, ki megy főiskolára, egyetemre és ne az, hogy "családjuk, szüleik pillanatnyilag mit tudnak kifizetni". A Fidesz számára azért is elfogadhatatlan a tandíjemelés bármilyen formája, mert már a jelenlegi 105-150 ezer forintos tandíj-kötelezettség is szinte elviselhetetlen terhet jelent a családoknak.
Az Oktatási Minisztérium úgy támogatja, hogy nem támogatja a Bokros Lajos által papírra vetett és több nagy egyetem meglátását is tartalmazó csomagot. A tárca államtitkára ugyanis így nyilatkozott: a kormányzat ahhoz a közösen kialakított reformprogramhoz, reformütemezéshez tartja magát, amelyben az oktatási kerekasztal felsőoktatással foglalkozó számos ülésén egyeztettünk és amelyik bírja a hallgatók, a felsőoktatási rektorok, a szakszervezetek, az oktatók támogatását. Az esélyegyenlőség fenntartása érdekében nincs szó róla, hogy az állam kivonulna a normatív finanszírozásból - vetette el Bokrosék legfőbb oktatási hatékonyságjavító és a költségvetés forrásaival ésszerűen gazdálkodó javaslatát, mintegy felvállalva a fideszes közhelyszerű nézetet, azaz azt, hogy a fiatalok tehetsége és szorgalma döntse el, ki megy főiskolára, egyetemre és ne az, hogy "családjuk, szüleik pillanatnyilag mit tudnak kifizetni".
