Bizonyított a Mol

A Mol a tavalyi 151 milliárd forintról (420 millió dollár) idén 185,8 milliárd forintra (483 millió dollár) növelte az első negyedéves üzleti eredményét – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésben.

A vállalatcsoport nettó árbevétele szintén gyarapodott az idei első három hónapban, éves összevetés alapján 2046 milliárd forintról 2171 milliárd forintra. Dollárban számolva ugyanez kissé mérséklődött, egy év alatt 5,718 milliárd dollárról 5,646 milliárd dollárra csökkent. Az első negyedéves újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 257,7 milliárd forintról (718 millió dollár) 318,8 milliárd forintra (833 millió dollár), a nettó eredmény 95,9 milliárd forintról (265 millió dollár) 152,3 milliárd forintra (393 millió dollár) nőtt. Az iparági körülmények javulására tekintettel az elemzők is azzal számoltak, hogy a Mol jól kezdheti az évet.

Stabil cég a Mol
Stabil cég a Mol
Fotó: Depositphotos
A jelentést bemutató vállalati közlemény szerint az Upstream (kutatás-termelés) üzletág a magas szintű kitermelésnek köszönhetően jól teljesített, az EBITDA 15 százalékos emelkedéssel több mint 121,7 milliárd forintot (317 millió dollár) ért el. Az átlagosan napi 93 ezer hordó olajegyenérték (mboepd) termelés némileg elmarad az előző negyedéves szinttől a közép- és kelet-európai termelés csökkenése miatt, de ezt a belföldi előrelépések részben ellensúlyozták.

A Downstream (feldolgozás-kereskedelem) számára nem kedvezett a finomítói árrések csökkenése, de a kapacitáskihasználás javult, és segített a feldolgozott mennyiségek, valamint a saját értékesítések emelkedése is, így az előző évhez képest 2 százalékot javítva csaknem 115 milliárd forintra (300 millió dollár) nőtt az üzletági tiszta EBITDA. A petrolkémiai terület profitált az értékesítési volumenek növekedéséből, de továbbra is veszteséges.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo