Betelt a pohár: üzletláncokat bojkottálnak a magas árak miatt

Az Európai Fogyasztói Központ által indított „Halo, inspektore” nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.

Josip Kelemen, a platform létrehozója elmondta: csütörtöktől egy hétig három üzletláncot bojkottálnak: az Eurospint, a Lidlt és a DM-et. Emellett az összes kiskereskedelmi üzletláncban forgalmazott szénsavas üdítőre, palackozott vízre és mosogató-, valamint mosószerre is bojkottot hirdettek hét napra.

Eredményes volt az akció
Eredményes volt az akció
Fotó: Depositphotos

Pénteken a múlt hetihez hasonló akcióra készülnek, azt kérik a polgároktól, hogy semmit ne vásároljanak a boltokban, de a kávézókban, éttermekben és benzinkutakon sem, hogy felhívják a figyelmet az indokolatlan áremelkedésekre.

Josip Kelemen közölte: a következő héten másik három üzletláncra terjesztik ki a bojkottot, és nem állnak le addig, amíg kereskedők nem engednek az árakból.

A múlt heti bojkott után több mint 2500 termék árát csökkentették a kereskedelmi láncok, és 50 százalékos engedményeket hirdettek olyan árucikkekre, amelyek eddig csak 20-30 százalékkal voltak leárazva.

A horvát adóhivatal adatai szerint az említett egynapos bojkott eredményeként a múlt pénteken a kiskereskedelemben több mint ötven százalékkal csökkent a forgalom az egy héttel korábbi péntekhez képest és 30-40 százalékos zsugorodás volt tapasztalható a webáruházak eladásában is. A horvát üzletláncok eddig nem nyilatkoztak a bojkottról, a Horvát Munkaadók Szövetsége (HUP) ugyanakkor közölte: nem támogatja az akciót. Rámutattak, hogy az elmúlt két évben a gazdaság növekedéséhez nagyrészt az egyéni fogyasztás járult hozzá.

 

Amennyiben a bojkott folytatódik és a lakosság egész évben csökkenti a kiadásait, a GDP növekedési üteme jelentősen csökkenhet, vagy akár recesszió is kialakulhat – mondta Hrvoje Stojic, a HUP vezető közgazdásza.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo