Béremelést remélnek a fiatalok

Továbbra is a dolgozó fiatalok többsége számít arra, hogy emelkedik a fizetése a jövőben. A K&H ifjúsági index legfrissebb mérése szerint 69 százalékuk optimista ezen a téren, arányuk 2023. első félévéhez képest valamelyest csökkent - közölte a pénzintézet. Ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a mostani bérét kapja majd a következő egy évben, mindössze 6 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy kevesebbet vihet haza. A kutatás szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érzi stabilnak az állását, a legfiatalabbaknak pedig a 38 százalékára igaz ez.

Stabil vagy instabil?

A kutatás részeredményei alapján a dolgozó fiatalok 51 százaléka mondta stabilnak az állását. Ez lényegében megegyezik az előző négy negyedév 51-52 százalékos eredményeivel, ugyanakkor azt is jelenti, hogy csak minden második dolgozó fiatal érzi ezt.

Ezzel szemben 16 százalékuk ingatagnak látja a munkahelyen betöltött posztját, harmaduk pedig átlagosnak minősítette azt. A korosztályok között jelentős az eltérés, hiszen míg a 26-29 évesek 68 százaléka nyilatkozott optimistán erről, a 19-25 éveseknek csak a 38 százaléka beszélt stabil állásról.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo