Be kell rendezkedni a mostani olajárra?

Kevés a remény, hogy az OPEC pénteki ülésén hozott döntések után érdemben csökken az olajár. Szaúd-Arábia és Oroszország ugyanis a kitermelés fokozását szorgalmazza, a többiek viszont félnek, hogy ettől visszaesik a kereslet, így mérséklődik a tavalyinál 70 százalékkal magasabb olajár.

Az OPEC, az olajtermelő országok szervezete tavaly novemberben döntött a kitermelés csökkentéséről, hogy szinten tartsa az árakat, s eddig az volt várható, hogy ezt a korlátozást ez év novemberéig fenntartják.

Az intézkedés nyomán a referenciaként szolgáló Északi-tengeri Brent-olaj hordónkénti ára májusra 80 dollárra emelkedett. Azóta az ár ugyan valamelyest csökkent, de még így is kereken 70 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Kép: Freeimages.com

Az OPEC országai most nehéz döntés előtt állnak. Amennyiben kitartanak a termelés visszafogása mellett, még magasabbra emelkedik az ár – emlegetik már a hordónkénti 100 dollárt is, amire utoljára 2014 közepén volt példa. Ilyen esetben viszont azzal is számolniuk kell, hogy nő a termelés a szervezeten kívüli államokban (ezekhez tartozik Oroszország is), és csökken a kereslet.

Amennyiben elengedik a kitermelést, az erősen lenyomná az árat, ráadásul olyan időszakban, amikor viharfelhők gyűlekeznek a világgazdaság felett, és a

Visszatér a 400 forintos benzinár?
Az elmúlt hetekben látványosan dráguló olajár láttán egyre nagyobb az aggodalom, egyelőre azonban nem érdemes megrohamozni a benzinkutakat. A K&H szerint ugyanis az emelkedést a hirtelen megugró olajár miatt mérséklődő keresletnövekedés, az amerikai dollár erősödése, a Trump iráni szankcióival szembeni európai és ázsiai ellenállás, és az OPEC soron következő ülésének várható kvótaemelése mind fékezheti.

kibontakozó kereskedelmi háború továbbmérsékelheti a keresletet.

A két legnagyobb olajtermelő, Szaúd-Arábia és Oroszország világossá tette, hogy növelni kívánják a termelést – velük szemben Irán, Irak és Venezuela nem. Az ok: az utóbbiak politikai okokból nem tudják gyorsan felfuttatni a kiaknázást. Iránnak az ellene alkalmazott szankciók miatt meg van kötve a keze, Iraknak rendeznie kellene a konfliktust a kurd helyi kormányzattal, míg Venezuela a gazdasági összeomlás előtt áll.

A többlettermelés haszonélvezője Szaúd-Arábia, az Emírségek és Kuvait mellett Oroszország lenne.

Az OPEC döntései egyhangúságot kívánnak, de a tagoknak módjuk van azokat megkerülni – a nem-tag Oroszországnak különösen. Felmerült ezért a javaslat, kössék Oroszországot szorosabban a szervezethez.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo