Baljós csődhullám tarol világszerte – nem voltak elegendőek a mentőcsomagok?

Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez az áll Atradius hitelbiztosító elemzésében.

A tanulmány szerint az eurózónában 22 százalékkal lesz több csőd, mint tavaly. Az Egyesült Államokat a járvány mellett a kereskedelmi háború hatásai is sújtják, itt az idén 44 százalékkal több vállalat csődöl be, mint a járvány előtti időszakban. Az elemzők úgy látják, hogy a Covid-19 recesszióba taszítja a világgazdaságot, amely a tavalyi 2,6 százalékos növekedés után 2,8 százalékkal esik vissza 2020-ban.

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a koronavírus-járvány következtében csökkent a fogyasztás, kevesebb a befektetés, és ehhez járul még a beszállítói láncok sérülékenysége. Ezért 2020 első félévében 6,3 százalékponttal zsugorodik a globális GDP. Így 2020 végére mínusz 2,8 százalék lesz a világgazdaság teljesítménye.

Nagyon komoly visszaeséssel kell számolni

Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint az eurózónában annak ellenére brutális lesz a visszaesés, hogy az idei év második félévében az adatok javulására lehet számítani. – „Az év egészére azt becsüljük, hogy 5,1 százalékkal csökken az eurózóna reál GDP-je.  A munkanélküliségi ráta 9,3 százalék lehet. A reálbérek növekedését a nagyon alacsony infláció segítii” – mondta az országigazgató, aki szerint az amerikai és a brit gazdaság is zsugorodik majd.

Az elemzők úgy kalkulálnak, hogy az Egyesült Államok GDP-je 4,1 százalékkal csökken az idén. A járvány nyomán máris drámaiak a munkaerőpiaci kilátások. Amíg márciusban 701,000 munkahely szűnt meg, és a munkanélküliség aránya 4,4 százalék volt, április közepén már 22 millió amerikai folyamodott munkanélküli segélyért, és a munkanélküliség ráta 15 százalékra nőtt.  A brit gazdaságot nem csak a járvány, hanem a Brexit körüli bizonytalanság is sújtja, ezért Nagy-Britanniában 5,1 százalékos GDP-csökkenés várható.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo