Bajban a Ryanair

A Ryanair arra számít, hogy a nyári viteldíjak jóval alacsonyabbak lesznek, mint tavaly, a fapados légitársaság nyeresége csaknem 50 százalékkal esett vissza.

A Ryanair közölte, hogy teljesítménye a nyár hátralévő részében "teljes mértékben függ" a last minute foglalásoktól, különösen augusztusban és szeptemberben.

A vásárlók jellemzően a szokásosnál tovább várnak a döntéssel nyári szabadságukról. Ez részben a megélhetési válság hatásaira vezethető vissza.

Július elején a Jet2 azt nyilatkozta, hogy ezen a nyáron csak "szerény" áremelések várhatók.

A Lufthansa is a "negatív piaci trendekre" is mutatott rá, míg az Air France-KLM pénzügyi válságra figyelmeztetett, miután a vártnál kevesebben foglaltak repülőjegyet Párizsba a közelgő olimpiai játékokra.

A Ryanair árfolyama 17 százalékot zuhant, más légitársaságoknál, köztük az EasyJetnél és a Wizz Airnél is esett részvényárfolyam.

Dan Coatsworth, az AJ Bell befektetési elemzője szerint a légitársaságok, köztük a Ryanair is küzdenek a légiforgalmi irányítói sztrájkok újbóli növekedésével, ami késéseket és járattörléseket okoz.

A végső ütést az elmúlt hétvégén bekövetkezett globális informatikai összeomlás jelentette, amely világszerte érintette a járatokat - tette hozzá.

"Minél többen olvasnak a késésekről és a lemondásokról, annál valószínűbb a légiforgalom csökkenése. Azt gondolják, hogy túl sok a gond, ezért inkább otthon nyaralnak."

O'Leary azt is elmondta, hogy a repülőgépgyártó Boeing figyelmeztette őt az elmúlt napokban, hogy a jövő tavaszig esedékes 737 Max repülőgépek szállítása 2025 nyaráig halasztható, ami potenciálisan megterheli a Ryanair kapacitását a kulcsfontosságú kereskedelmi időszakban.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo