Az Integritás Hatóság elnöke feleségének szolgálati autózásának titkai

A politikai elit tagjai előszeretettel használják szolgálati járműveiket magáncélokra, legyen szó luxusautóról, helikopterről, luxusrepülőről. Aztán az egyik esetben indít az ügyészség vizsgálatot, a másik esetben bűncselekmény hiányára hivatkozva nem. Némileg bűzlik a válogatás, ha az ügyészség elvileg politikailag független mivoltára gondol az ember.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Integritás Hatóság elnöke pórul járt a szelekció során. Bíró Ferencet jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint a hatóság elnökének felsőkategóriás autóját a hatósággal munkaviszonyban nem álló, így gépjárműhasználatra sem jogosult felesége magáncélokra használta. Az Integritás Hatóság elnöke az ügyészek szerint közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott intézményének. Bíró Ferenc panasszal élt a gyanúsítás miatt és elmondta: a nyomozó ügyészség vizsgálata során több ezer oldalnyi iratot vittek el a hatóságtól, köztük folyamatban lévő ügyek vizsgálati anyagait. A házkutatás az otthonát is érintette, szerinte teljesen feleslegesen, mivel a nyomozók nem vittek el semmit, sőt nem is tudták megmondani, hogy mit keresnek.

Bíró Ferencet megtalálták az ügyészek
Bíró Ferencet megtalálták az ügyészek
Fotó: Integritás Hatóság

Bíró Ferenc ügyénél volt cifrább eset is, az ügyészség mégsem csinált semmit. A XII. kerület fideszes polgármesterének, Pokorni Zoltánnak a lakását az önkormányzat egyik dolgozója munkaidőben takarítgatta. A hölgyet sofőr vitte az önkormányzat hivatali autójával a polgármester magánlakásába. A közpénz ez esetben bőségesebben folyhatott annál, mint amikor egy feleség szolgálati autóval szabadidejében önállóan furikázik. Ekkor ugyanis csak a benzint és a gépkocsi amortizációját fizeti a szegény állampolgár, a takarítónő és a sofőr munkaidejének munkabérét nem. Az ügyészség ugyan a füle botját nem mozdította, de a Kétfarkú Kutya Párt elnöke nyilvánosságra hozta azt a videót, amely bemutatta a takarítónői fuvart. A kerületben nagy volt a felháborodás az ügyészség nélkül is, aminek következtében Pokorni nem indult a következő választáson, viszont az ősfideszes kerületben a Kétfarkú Kutya Párt elnöke elnyerte a polgármesteri széket, így a szavazók büntették meg a kormánypártot.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo