A túlsúly, a mozgásszegény életmód, valamint az ultrafeldolgozott ételek rendszeres fogyasztása a leggyakoribb kockázati tényezők közé tartoznak, de az inzulinrezisztencia nem kizárólag túlsúllyal élőknél fordul elő. Normál testsúly mellett is kialakulhat genetikai hajlam, stressz, alváshiány vagy kedvezőtlen testösszetétel miatt, és férfiaknál, fiatal felnőtteknél, sőt serdülőkorban is jelentkezhet. A családban előforduló cukorbetegség, a várandósság, bizonyos gyógyszerek szedése és a D-vitamin-hiány szintén növelheti a kockázatot.

A laborlelet önmagában nem elég

A kivizsgálásban az éhgyomri vércukor- és inzulinszint, valamint az ezekből számított HOMA-index mellett kiemelt szerepe lehet a glükózterheléses vizsgálatnak inzulinmeghatározással együtt. Ez megmutatja, hogyan reagál a szervezet a cukorterhelésre, mennyire emelkedik meg az inzulinszint, és milyen gyorsan normalizálódnak az értékek. A laboreredmény ugyanakkor csak az első lépés: a leletek valódi jelentése a tünetekkel, életmóddal, családi kockázatokkal és egyéb belgyógyászati tényezőkkel együtt értelmezhető. Erre hívja fel a figyelmet Dr. Skorán Ottó belgyógyász is, aki szerint a konzultáció szerepe különösen fontos, mert ugyanazon laborértékek mögött eltérő anyagcsere-állapotok és kockázatok állhatnak.

„A labor önmagában csak adat és nem információ. A szakorvos feladata az, hogy ebből személyre szabott egészségtérképet készítsen: összekapcsolja a vércukor- és inzulinértékeket a páciens tüneteivel, hasi zsírfeleslegével, vérnyomásával, stresszterhelésével, alvásával, családi kockázataival és életmódjával” – hangsúlyozta Dr. Skorán Ottó belgyógyász, az XMED360 Medical orvosigazgatója.