Az aranyhalaknak annyi, a magyarok fele készül energiatakarékosságra

Mind az energiahatékonyság, mind a fenntarthatóság témájában előrelátóak a magyarok, és tudatosan készülnek arra, hogy az idei fűtésszezonban többet spóroljanak, csökkentsék a fogyasztásukat, és így a költségeiket is – derül ki az IKEA kutatásából¬. Ugyan az átlag a 18 fokos hőmérsékletnél jelentősen magasabbat tartana ideálisnak, a legtöbben mégis lejjebb tekerik majd a termosztátot, és takarékos termékek beszerzésével teszik melegebbé és komfortosabbá az otthonaikat.

Hasonló minta figyelhető meg a kevesebb fogyasztás vagy az olcsóbb termékek választása kérdésében: a magyarok 66,2 százaléka inkább kevesebbet fogyasztana, és jobban figyelne a pazarlás elkerülésére, míg 33,8 százalékuk inkább olcsóbb termékeket keresne, ha spórolásra van szükség. Ezen a téren az idősek valamivel tudatosabbnak tűnnek: míg legkisebb arányban (52 százalék) a 18-26 év közöttiek választották a kevesebb fogyasztást az olcsóbb termékek helyett, az 54-65 év közöttiek 72,1 százaléka mondta azt, hogy inkább kevesebbet vásárol, de nem keres olcsóbb termékeket.

A kutatás eredményei alapján úgy tűnik, a magyarok tudatosan készülnek rá, hogy otthonaikat energiahatékonyabban működtessék, és keresik azokat a megoldásokat, amelyek elősegítik a fenntarthatóságot és a kényelmi szintjük megőrzését is.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo