Az amerikai jegybank már nem az ukrajnai háborúra hivatkozva emelte a dollár kamatát

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,50 százalékról 4,75 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot kétnapos kamatdöntő ülésén.

A Fed az előző négy alkalommal összesen 125 bázisponttal emelte az irányadó kamatot.

A Fed döntésére a világ összes fontos gazdasági szereplője figyel (Fotó: Depositphotos)
A Fed döntésére a világ összes fontos gazdasági szereplője figyel (Fotó: Depositphotos)

Kamatdöntése után kiadott közleményében a Fed hangsúlyozta, hogy az infláció elleni harc részeként "folyamatosan tovább emeli" a hitelfelvételi költségeket. Az infláció valamelyest mérséklődött, de továbbra is magas - áll a közleményben.

A Fed szerint például az oroszok Ukrajna ellen háborúja továbbra is hozzájárul a "fokozott globális bizonytalansághoz". Fontos változás a korábbi megfogalmazásokhoz képest, hogy a kamatdöntők ezúttal már nem hivatkoztak a háborúra és a koronavírus-járványra, mint amelyek közvetlenül hozzájárulnak az árak emelkedéséhez.

A Fed szerint miközben az amerikai gazdaság továbbra is "szerényen nő" és "erőteljes" a munkahelybővülés, továbbra is "kiemelten követik az inflációs kockázatokat".

A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) szerint a kamatsáv folyamatos emelésével végsősoron teljesül az a cél, hogy az inflációt idővel visszaszorítsák a 2 százalékos célszintre.

A Fed közölte, hogy a jövőbeni kamatdöntéseiknél figyelembe veszik a már végrehajtott monetáris politikai szigorításokat és azoknak a gazdasági aktivitásra és az inflációra gyakorolt késleltetett hatását. A Fed jelezte továbbá, hogy folytatja a kincstárjegyek, jelzálogfedezetű értékpapírok állományának csökkentését a májusban kiadott, a Federal Reserve mérlegének csökkentésére vonatkozó tervekben rögzített mértékben.

A Fed legközelebbi kamatdöntő ülésének a döntését március 22-én ismertetik, és ekkor frissített amerikai makrogazdasági előrejelzést is közzétesznek. (MTI)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo